Szakítás?! Na, ne!

Éppen most értem haza egy hosszúnak nem mondható sétáról. Otthon találkoztam a postással, így hát elkértem a leveleimet. A barátnőimtől is kaptam, amiben hosszasan leírják, hogy húzzak már haza felé. De találtam még egyet, amit anyámtól kaptam. Gyorsan kibontottam, mert szörnyen izgatott voltam. Az igazság az, hogy már egy hónapja nem kaptam levelet az otthon történtekről. Hát sajnos izgalmam semmire se alapult, mert a levélben egy szó se volt az otthoni dolgokról, csak egy kis rövid szöveg volt benne:

Drága gyermekem!

Itt az ideje, hogy haza gyere.

Puszil: Anyukád

Hát ilyen nincs - gondoltam magamban. Megnéztem,hátha van a borítékban valami, hát egy holnapi repülőjegy volt. Hát ez szuper gondoltam magamban idegesen. Majd egy olyan szomorúság öntötte el a szívemet.

-  Mért pont most kell haza mennem, és mért most kell elszakadnom attól az embertől, aki közel áll hozzám.

Hát csengettek. Mért nem hagynak végre nyugton gondoltam magamban. Kinyitottam az ajtót és na ki állt előttem, hát Chris.

- Hello! – köszöntem és közben a könnyeimet törölgettem le.

- Hello! Mi történt? Mért sírsz? – kérdezte, mivel én nem válaszoltam megszólalt. – Szólalj már meg, annyira nem lehet olyan borzasztó.

Majd egy szó nélkül megfogtam a kezét és elrángattam a szobámba. Odanyújtottam neki a levelet és a repülőjegyet. Amint meglátta azokat, lecsordult egy könnycsepp az arcán.

- Ez azt jelenti, hogy el kell menned?

- Igen… - hajtottam le a fejem.

- Figyu… Ha akarod, kiviszlek a repülőtérre. Jó?

- Megtennéd?

- Akkor, ha majd egyszer meglátogatsz és írsz majd. – válaszolt.

- Köszönöm. – nyomtam egy puszit az arcára.

- De akkor ne sírj! – mondta mosolyra húzva a száját.

- Rendben, szia!

- Szia.

Chris elment én meg magányosan ültem a szobámban. Majd fáradtan hátradőltem és álomba sírtam magam.

Másnap:

Reggel elkezdtem készülődni, mivel délután indul a gépem Miskolcra, vissza a régi barátokhoz elszakítva az újaktól. De Chris nagyon aranyos volt, attól függetlenül, hogy elmegyek baráthoz méltóan segített összepakolni. Mikor végeztünk, megebédelünk és bepakoltuk az autóba a bőröndeimet. Majd útnak indultunk a reptérre, közben pedig beszélgettünk és nevetgéltünk. Addig is nem gondoltam arra, hogy haza felé tartok. Vagyis… Csak egy pillanatra…

- Egy kérdés – szólaltam meg. – Hány éves is Nathan?

- Egy évvel idősebb nálam szal 18. Mért ő jobban bejön neked? – mondta viccelődve.

- Még az is lehet… - nevettem el az egészet. – Amúgy teljesen másért kérdem, de hosszú…

- Na de mondd el mért? – makacskodott.

- Ah semmi. – mondtam, de mivel rám szegezte a kérlelő pillantását, ezért folytattam. – Csak ugyanabba a pasiba szerelmes mind két barátnőm, ezért össze akarom őket hozni, ha nem bánják. Azért mert Ricky már összejött azzal a Matt nevű palival, ha még nem szakított azzal a Casanovával.

- Oh, ez semmi. A bátyámnak tetszeni fog az ötleted.

- Tényleg? – bólintott. – Oké. – válaszoltam bólintására.

Ismét nagy szünet állt be a beszélgetésbe és mivel utálom ezt a nyugtalanságot megszólaltam egy érdektelen kérdéssel, hogy ne kelljen a csendet hallgagtnom.

- Volt már csajod rajtam kívül? – érdeklődtem.

-  Igen. És neked pasid?

- Nekem nem volt. Amúgy belőled simán kinéztem, hogy volt egy pár barátnőd.

- Én is. – mosolygott.

-             Mondd csak bocs, hogy ilyet feltételezek rólad, de ugye te tényleg szeretsz? úgy értem nem fogadásból csinálod ezt az egészet? – böktem ki.

-             Figyelj… Ha fogadásból csinálnám akkor nem adnám neked ezt. – majd egy kis dobozkát nyújtott át nekem.

Kivettem a kezéből és gondolkozás nélkül kinyitottam. Hát ezt nem hiszem el… Pont az a drága medál volt benne amit egyszer kinéztem magamnak a nyakláncomhoz, Istenem… Most mit tegyek…?

-             Köszönöm, nagyon gyönyörű, de nem fogadhatom el. Nagyon drága lehetett.

-             Lehet, de a gravíroztatás után már nem hiszem, hogy visszaveszik… - mondta mosolyogva.

-             Tessék? – megnéztem a hátulját és… Ilyen nincs… az volt ráírva, hogy I LOVE YOU.

-             Köszönöm.- szólaltam meg végül és egy puszit nyomtam az arcára. – Ja és bocs, hogy ilyet feltételeztem rólad…

-             Semmi baj.

Repülőtéren:

-             Megérkeztünk. – mondta Chris.

A csomagtartóból kipakoltuk a cuccokat, majd bementünk. Mikor a gépemet mondták, elköszöntem Christől és megmondtam neki, hogy üdvözlöm a bátyját és szüleit.

-             Natali! – szólt utánam és kapta el a kezem mikor elindultam..

-             Ig… - mondtam volna, de nem tudtam befejezni, mert megcsókolt. Majd megöleltük egymást és elköszöntünk.

5 perccel később a gépem felszállt és elrepült Budapestre. Onnan sikeresen eljutottam Miskolcra. Majd otthon átgondoltam az aznapi történteket. Oh… Jó sok minden történt a legrosszabb, hogy el kellett válnom Christől. Majd a fárasztó nap elaltatott.