Szerelmes történet

A lány nagyon szomorú volt és sokat sírt. Tudta, hogy ennek végleg vége, de azért egy kicsit reménykedett. A fiú is letört volt. Ám próbálta ezt nem mutatni, de a lány tudta, hogy a fiúnak is ugyanolyan nehéz a szakítás, mint neki. Szakítás, ez volt az a szó, melynek puszta gondolata és kimondása mindkettőjük szívén nagy sebet ejtett. Tulajdonképpen ketten mondták ki, azt hogy vége, de mégis még mindig húztak egymás felé és nem tudták kiverni a másikat a fejükből. A lánynak nincs olyan napja, hogy ne jutna eszébe régi szerelme. Ha napközben nem is, ami nagyon ritka akkor eszébe jut este mikor lefeküdni készül. Ez rosszabb neki mindennél ugyanis olyankor le se tudja hunyni a szemét, mert mindig azon gondolkodik: mi lett volna ha és hasonló gondolatok. A fiú sincs jobb helyzetbe. Ő is sokat gondol a lányra és minden lányban azokat a tulajdonságokat keresi, amik kedvesében voltak. A nevetését, a pillantását, az illatát, a járását, az érintését és sok más tulajdonságot amik rabul ejtették. És vajon gondol-e rám? Ezt a kérdést teszik fel mind a ketten, de nem sejtik, hogy a másik is hasonló képen érez és lehet mondani, hogy szenved. Ez nem csoda hisz nem lehet olyan könnyen elfeledni a sok együtt töltött pillanatot és szép emléket. Bizony 2 és fél év alatt sok minden történik az emberekkel, főleg ha ketten vannak. A lány egyik este épp a megismerkedésük egyik pillanatára gondolt mikor kezébe vette régi telefonját és a kedves sms-ek jelentek meg előtte. Eszébe jutott első találkozásuk is. Azon a bizonyos délutánon, a találkozás napján még egyikőjük sem sejtette, hogy ez valami olyan lesz később, amit nem lehet egy könnyen feledni. A találkozás után kb. egy héttel a lány írt. Leírta érzéseit és nagy-nagy örömére a fiú is hasonló képen érzett így elkezdődött. Egy csodálatos kapcsolat vette kezdetét melyről, akkor még nem gondolták, hogy milyen hosszú lesz és, hogy egyszer véget kell érjen. Mind ketten iskolások voltak még és mivel nem egy suliban jártak annyira sokat nem találkoztak, de kitartottak egymás mellett. Mások azt mondták és ezt bizonyára ők is érezték, hogy ahol ők ketten megjelentek ott izzott a levegő. Ez bizonyítja, hogy milyen különleges kapocs alakult ki köztük ez alatt a hosszú idő alatt, melyet igazán nem is lehet szavakba önteni. Nem lehet leírni, hogy mit is éreztek egymás iránt, de egy biztos volt nagyon szerették egymást.
A fiú is gondolt a lányra és az egyik este a Balatoni kirándulás képeit vette kezébe. Boldogan emlékezett vissza milyen jól érezték magukat. Egy hétig voltak ott és éjjel nappal együtt lehettek. (igaz, ezt nem mindig tették, de részben igen) Egy-egy ilyen kirándulás segítette, hogy minél többet meg tudjanak a másikról. Tudtak is egymásról szinte mindent. Ha a fiú felhúzta a szemöldökét vagy csak nagyot sóhajtott, akkor a lány már tudta mire gondol. A lány az sms-ek nézegetése után a szobájában nézett körül. Sok-sok emlék. Mind a fiúra emlékeztették: gyűrű, karlánc melyet még mindig nincs szíve levenni, plüssök, parfüm, amire azt mondta neki a fiú, hogy nagyon illik hozzá, ruhadarabok melyek valamilyen együtt töltött pillanatra emlékeztetnek, és a fotók... Ezt a sok mindent akarva akaratlanul is látja az ember és ez nehezíti meg igazán a felejtést. A fiú a fényképek után, mint előbb ex-kedvese az sms-eket kezdte nézegetni. Ezek ugyan eltávolíthatók a telefonból, de ahhoz lélekjelenlét is kell- nem olyan egyszerű az. Mindkettőjükben ott az érzés és mégis semmi.
Tehát, mindketten szenvednek magukban, és ki tudja miért, de nem mondják el egymásnak. Lehet jobb lenne. Úgyis annyi mindent tudnak már egymásról ezt aztán már igazán elmondhatnák. De egyszerűbbnek tűnik az ilyen érzéseket magunkba fojtani és egyedül gondolkozni a dolgokon.
Így a lány továbbra is sír a szobájában, a fiú pedig nem mutatja, de belül neki is sír a szíve.