2. fejezet
Véletlen egybeesés lenne?
Szonja

      Hazafelé megyek és azon gondolkozom, hogy hogyan lehetséges ez?

El sem hiszem! Layla is? De… ez nem lehet igaz! El kellett volna már ma mondanom neki, hiszen ő is elmondta, de valahogy nem ment… Egy gombóc volt a torkomban, ami nem hagyta. De neki is sikerült, úgyhogy nekem is menni fog!! Hiszen nem titkolhatom a végtelenségig. A holnapi találkánkon elmondom neki…!

      Este nem tudok elaludni. De amikor végre sikerül a sok hánykolódás után, akkor is borzalmas álmok gyötörnek.
      Ott vagyok a tónál és elmondom Laylának, hogy irányítani tudom a tüzet, de ő megvádol, hogy nem vagyok őszinte vele, mert nem mondtam el neki a titkomat, amikor ő elmondta az övét…

       Felriadok. Az álmom miatt, most már nem tudok visszaaludni. Azon kapom magam hogy az éjszaka közepén felhívom Laylát. …és hívom…csörög…csörög…csörög…
       - Igen?- szól bele egy álmos hang a túloldaltól…
       - Layla! Szonja vagyok és azért hívlak, mert mondani szeretnék valamit…
       - Szonja!! Tudod hány óra van?! – kérdezi felháborodva. Megértem…
       - Fél 3 miért?
       - Tudod ilyenkor a NORMÁLIS, hangsúlyozom NORMÁLIS emberek aludni szoktak!!!-

hülyéskedik, de tudom, hogy csak álmosság beszél belőle.

       - Te sem alszol…-mentegetőzöm.

       - Én tudod, hogy nem vagyok normális…
       - De nekem akkor is mondanom kell valamit! Nagyon fontos, vagy szétpukkadok,

ű mint egy…buborék!- viccelődöm.
       - Értem a célzást..!- morog vissza. – mit akarsz?

       - Én… tudom, hogy ez most hülyén fog hangzani, de te is elmondtad, ezért én is…

 szóval az van, hogy én irányítani tudom a tüzet…- nyögöm.
       - És eddig miért nem mondtad el nekem?- kérdezte csalódottan. (Meg is értem…)

       - Nem értem miért nem mondtam el neked… azt hiszem, csak nem tudtam megemészteni, amit mondtál… hogy te is… ilyen vagy.
       -Milyen? Szörnyszülött? Szerinted a képességeink miatt azok vagyunk?- kérdezte dühösen.

Atyám, miért kellett ezt mondanom? Ez már kezd eldurvulni…
       - Nem. Kérlek, ne haragudj, nem ezt akartam mondani… Én szeretnék mindig is a legjobb

barátnőd maradni! Ez nem változtathat rajta… vagy talán mégis…- hirtelen óriási ötletem támad-

Tarthatnánk ilyen napokat, amikor együtt próbálgatjuk az erőnket és akkor talán… próbálgathatnánk együtt…
        - Aztaaaaaaa,… de akkor miért nem mondtad el tegnap? Azt hittem hogy semmit sem titkolunk egymás előtt… Még ezt is elmondtam, hogy kibe vagyok szerelmes. Vagy az óta már mindenki tudja?
        - Dehogy! Nem mondtam el senkinek! Azért hívtalak fel, hogy elmondjam. Azt hittem megérted, miért nem mondtam el ott rögtön… úgy éreztem, mintha egy gombóc lenne a torkom helyén…meg sem tudtam szólalni… ne haragudj.- szinte már sírok.

        - Semmi baj. Én sem szeretnék összeveszni veled. Akkor holnap együtt? Mert akkor olyan helyet kellene találnunk, ahol nem lát minket senki. Hiszen nem derülhet ki, hogy mire vagyunk képesek.- teljes mértékben igaza van. Az nem lenne egy főnyeremény…
        - Ok. Lehetne az erdő másik oldalán…ott van egy tó és sosincs arra senki.- javaslom.
        - Rendben, de most már leteszem a telót, mert ultra fáradt vagyok.- és ásít egyet.
        - Ok.- ismétlem magam.- akkor holnap. Szia.
        - Hááááu. Szia.- köszön el ásítozva.
És letettük a telefont. Kíváncsi vagyok, hogy Layla még mire képes az erejével, vagy, hogy mikor vette észre… De nem sokáig gondolkozom, mert fél perc múlva sikerül elaludnom és szerencsére már nincsenek rémálmaim sem.