3. fejezet
Akkor próbáljuk együtt!
Layla

      Reggel álmosan ébredek. Kicsit rossz érzésem van az éjszakai veszekedésünk miatt Szonjával. Lehet, hogy kicsit igazságtalan voltam? Lehet. Majd ma mindent tisztázunk és ha lehet akkor még egy kicsit (vagy nagyon?) jól érezzük magunkat. Suli után odamegyek a megbeszélt helyre, ahonnan elindulunk az erdő mögötti tóhoz. Szonja már ott áll és hirtelen megszólalunk mind a ketten.
      - Sajnálom!- mondjuk egyszerre. Erre egymásra vigyorgunk és megöleljük egymást.
      - Mehetünk?- mondja.- már nagyon vártam ezt a délutánt.
      - Szívemből beszélsz!- helyeselek és elmegyünk a hegylábhoz. Na az a hely valami gyönyörű. Olyan, mintha még nem is járt volna még ott ember. Madarak csiripelnek és virágok nyílnak mindenhol. A tó vize, pedig olyan hűvös, és tiszta ezen a forró nyári délutánon, hogy legszívesebben egész nap benne heverésznék.

 Egyszóval: tökéletes! Keresve sem találhatott ki volna a barátnőm. Miután egy ideig úszkálunk, végre eljutunk oda, hogy bemutatjuk egymásnak, mit ,,tudunk”.
      Először Szonja kezdi. Csinál nekünk egy gőzfürdőt úgy, hogy a kezével egy csomó tüzet emel a víz fölé és fölmelegíti. Igaz nyár van és ez éppen nem alkalmas, de azért ámulok. Én víztornádót emelek fölénk, sőt saját magunkat is fölemelem és kicsit szörfözünk.  
      Furcsa, de nem is értem, hogy lettünk mi egymás legjobb barátnői… Teljesen különbözik az ízlésünk. Ő a hipp-hoppot, én a rockot szeretem. Ő táncol, én úszom. De még az ízlésünk is különbözik egy kicsit.

 Nem tudom, miért vagyunk barátnők, de a lényeg az, hogy azok vagyunk és kész. Senkivel sem voltam még olyan őszinte, mint Szonjával.
       - Te mikor vetted észre? Mármint ezt?- kérdezem hirtelen.
       - Hát... Kb. egy hónapja.- erre elszédülök és elmerülök. Fel sem tudok jönni. Még jó, hogy tudok a víz alatt lélegezni. Mikor kijövök, folytatja.- Úgy történt, hogy felborítottam otthon a gyertyát és rám esett, de nem éreztem semmit és még a ruhám sem gyulladt meg. Utána rájöttem, hogy vissza tudom rakni a tüzet a kanócba. Te?
       - Ez nagyon furcsa! Én is egy hónapja vettem észre. Amikor úszkáltam a tóban, valami lehúzott a víz alá, de nem volt szükségem levegőre.
- Hát ez…
-… király, mi?    

 -… borzasztó.- legyint-, nézz az órára. A szüleink azt fogják hinni, eltűntünk.
    - Akkor siessünk!- adom ki a hadiparancsot.
    - Holnap is talizunk itt és ekkor ugye?
    - Ok.
    Úgy 20 perc múlva el is készülünk, és elindulunk hazafelé. Útközben sajnos egy helyen kettéválunk, mert nem ugyanarra lakunk.
     Gondolataimban elmerülve meglátok valakit, akivel amúgy szívesen taliznék, de nem itt és nem most. Úgy hívják, hogy Dennis. Iszonyú helyes! Mélyfekete haja van és zöld szeme. Nagyon tetszik nekem és ezt szerintem ő is tudja…de nem biztos, mert senki nem mondja ki hangosan. Ráadásul azt is suttogják, hogy én is tetszem neki. Egy ideje néha-néha szemezünk, meg ilyenek, de ennyi. Már egy hónapja megy ez, vagy kettő és olyan unalmas. Nemrég msn-eztünk, mert beteg voltam és fent voltam egész nap, de semmi történés!

     Gyorsan befordulok egy mellékutcába, hogy meg ne lásson, de sajnos zsákutca. Most mit tegyek?

 Erre jön, de itt nem láthat meg… de meglát.
      - Szia!- köszön.
      - Szi… szia!- bököm ki nagy nehezen, de értem azt az érzését Szonjának, hogy egy gombóc van a torkában…
      - Figyelj…- kezdi, de itt elakad.- Azt szeretném kérdezni, hogy… már meggyógyultál?-

 nemrég beteg voltam, de biztos vagyok benne, hogy nem ez volt, amit mondani akart. Ha szerepet játszunk, akkor szerepet játszunk…
      - Igen. Már jól vagyok… akkor holnap a suliban találkozunk. Szia!- mondom, és elmegyek.
      - Szia!- közön el ő is.