10. fejezet
Furcsa felfedezés

Szonja

Alkonyodik, és nekem még mindig fáj a lábam, amiért elestem abban a kőben. De, ha nem estem volna el, akkor sosem találtuk volna meg a ,,bejáratot”. Olyan rossz, hogy már Laylába és Rickybe is szerelmes egy-egy fiú, de belém és Janiebe nem. Vajon ez azért van, mert mi nem vagyunk olyan szépek, vagy jók, vagy mittomén, mint Layla és Ricky, vagy csak egyszerűen nem találtuk meg az igazit? Á, szerintem a második! Nem úgy értem, hogy mintha én bármiben is jobb lennék náluk, csak inkább a második jobban illik rám. Annyira fáradt vagyok és álmos, hogy azt el nem tudom mondani.

Másnap suliban…
Mindjárt becsengetnek törire, de Laylának még mindig nincs kész a házija és persze, mint mindig most is rólam másolja, de sajnos nem marad ideje, mert bejött Pósa tanárnő. Pósa Irén a teljes neve, ő mindig észreveszi, hogyha valaki puskázik, (vagy éppen órán csinálja a házi feladatát) de szerintem nagyon kedves és igazságos. És nem csak mindent bemagoltat, ami a könyvben van, hanem rendesen megtanítja azt, amit ő gondol, vagy nincs benne a könyvben, de tudni kell. Egyébként hiába védtem Rickyt, mert Laylának és Janienek igaza van, Ricky és Nathan tényleg bámulják egymást. Persze nem jobban, mint Den és Layla, mert őket már nem lehet felülmúlni, de eléggé ahhoz, hogy észre lehessen venni. Tényleg, most nem tudom, hogy a barátnőm összejött-e már Dennissel, de szerintem igen, mert mostanában sokat beszélgetnek, és ÁLLANDÓAN nézik egymást. Minden órában. Minden percben, minden másodpercben… komolyan mondom ez már egy kicsit idegesítő! Persze örülök, hogy mostmár Layla nem otthon eszi magát, és azon gondolkodik, hogy mit kéne tennie, hogy Den kimutassa egy nagyon apró érzelmét is iránta.

- Nándor Szonja!- hallom hirtelen a saját nevemet, de fogalmam sincs, hogy mit kéne tennem.                                       

- Szonja menj már!- tologat Layla ki a padomból, de ennek az lesz az eredménye, hogy leesek a székről és az egész osztály rajtam röhög.- Bocsi!- súgja Layla.

- Szonja megtennéd, hogy kifáradsz hozzám?- kérdezi gúnyosan Pósa. A nevetés hangosodik…
- Tehát… mit tudsz az ősemberek vadászatairól. Lehet használni azt is, amit a kötelező olvasmányban tudtál meg.- mondja. Huh, ezt tudom.

- Az ősemberek, bár sokan azt hiszik, mégis, csak nagyon ritkán vadásztak mamutra, vagy nagyobb és erősebb emlősökre, de ha mondjuk, mégis erre az állatra vadásznának…
- Melyikre?- próbálkozik megint Pósa a megszégyenítésemmel. Baromi rossz kedve lehet, mert engem általában szeret, és egyébként sem csinálja ezt, csak tényleg nagyon ritkán, hogyha nagyon rossz kedve van. A nevetés erősödik.

- A mamutra.- próbálok higgadt maradni, de sajnos egyre nehezebben megy…- ilyenkor ásnak egy nagy gödröt, belecsalják a mamutot, és ott köveket dobálnak rá.- fejezem be.

- Legyen…- kérlek négyesnél, ne legyen rosszabb, légyszi, légyszi!!!...

- Négyes.- és beírja a naplóba. Hála az égnek! És leülök vissza Layla mellé.
- Apám, baromi ügyes voltál! Nem értem miért adott neked csak négyest… én nem tudtam volna…- súgja. Hát igen Layla nem a tanulásról híres…
- Hát nem tom… én azért imádkoztam, hogy adjon hármast, vagy annál rosszabbat. Észre vetted milyen rossz kedve volt?- kérdezem halkan, Pósa magyaráz valamit, de nem figyelünk.

- Jah. Máskor is utálom az öreg nyanyát, de most, mintha az ördög bújt volna belé! Ráadásul te vagy az egyik kedvence!
- Ne mondj ilyet…
-… hogyha Szonja és Layla ismét hajlandóak lesznek nekünk szentelni kegyes figyelmüket, akkor folytatnám tovább.- Pósa. Te jó ég, ennél cikibbet nem is tudnék elképzelni. Na ekkor robban fel az osztály. Óriási a kacagás, ráadásul az a baj, hogy még nem is mi nevetünk, hanem rajtunk nevetnek. Látom Janien és Rickyn, hogy ők is igazságtalannak tartják, amit Pósa művelt velünk, de azért eleresztenek egy nagy vigyort. Még jó, hogy nem sokára szünet, vagyis már csak egy hát van addig. Hurrá!