- Szonja, segítened kell!- Layla rohan hozzám ebéd után a suliban.
- Mi van, mi történt megint? Megdördült az ég?- a vicc most nem jön be nálam, pedig használni szokott. Tényleg idegesnek tűnik.Rám nyújtja a nyelvét.
- Dehogy, sokkal fontosabb. Megkajáltál? Remek! Gyere, mondanom kell valamit. Óriási hülyeséget csináltam!- kivonszol az udvarra.
- Ha nekem mondod… és mi volna az?
- Szal nemrég (ma) megláttam Dennist, hogy megpuszil egy lányt a házuknál, amikor arra jártam.
- Ahha, véletlenül?- kételkedve nézek rá.
- Igen, mit nem lehet ezen érteni. Nah, és akkor nagyon szomorú lettem, és teljesen elfelejtettem, hogy Ricky jár Nathannal, úgyhogy Dennis szeme láttára lesmároltam, igen ám, de Ricky persze pont akkor volt ott és látott. Most utál. Tom, hogy hülye vagyok, de berobbant az agyam, ha most látnám, nem csinálnám ezt.
- És miből gondolod, hogy Dennis egy másik lánnyal volt, lehet, hogy csak egy rokona volt.- jó erősen megnyomom a másik szót, hogy értse mit dumálok neki.
- Kicsit feltűnő volt, hogy megpuszilta.
- De te nemrég tudtad meg, hogy szeret és valszinűleg ő is, de persze téged rögtön megcsókolt.
- Lehet, de most az érdekel, hogy mit csináljak Rickyvel. Örökké utálni fog.
- Ez így van ahhogy mondod.
- Köcce! Még vidíts fel. Már azt sem tudom mit jelent vidámnak lenni. Ja azt elfelejtettem mondani, hogy Ricky elindult Janievel Atlantiszra.
- He? Miért nem ezzel kezdted? Akkor indulnunk kell utánuk most rögtön!- te jó ég!
- De hisz ezért jöttem ide, csak el akartam mondani, hogy értsd miért kell most elindulnunk.
- Jó, jó gyere már.- most én vonszolom. Egyszerűen nem értem hogy csinálhatott ekkora baromságot? Az eszem megáll. Ha én lettem volna ott, akkor tuti nem tettem volna ilyet. Vagyis nem tudom. Ezt már sosem tudjuk meg, mert soha nem lesz barátom.
- És honnan tudod, hogy már elmentek?- kérdezem futólag a futás közben. J
- Elmentem hozzájuk… bocsánatot kérni.- zihálja.- a szüleik nyitottak ajtót, és közölték, hogy mindkét lányuk eltűnt.
- Gondolom rögtön ide rohantál, de… várjunk csak… TE LÓGTÁL A SULIBÓL!
- Ugyan már, nem nagy ügy. Ricky sokkal fontosabb, mint a… hülye suli.- szerintem viszont nagy ügy.
- És otthon szóltál, hogy eljöttél?
- Dehogy, de hisz te sem.- TE JÓ ÉG!
- Fel kell hívnom anyát, így nem mehetek el.- és előkapom a telómat. Jó régi, de még működik.
- Várj! Ha most felhívod, akkor tuti nem enged el! Nem emlékszel? Még van egy óránk!
- Most van az óránk.- javítom ki.
- Rendben, de majd, ha odaérünk a ,,táborba”, akkor… felhívom, hogy ,,hamarabb kellett menni.” És figyelmeztess!
- Igenis!- végre megérkeztünk, és látom, hogy még rajta vannak a kövek.
- Vajon mikor mehettek le? Még itt vannak a kövek azok pedig úgy negyed óráig maradnak így, utána mennek vissza a helyükre, és még nyitva van az átjáró.
- Hát akkor az az érzésem, úgy… NEGYED ÓRÁJA!- mutat Layla az átjáróra, ami szép lassan kezd bezáródni.
- Futás!- kiáltom.- gyerünk, egy csomó idő lesz, amire kész leszünk a kinyitásával, ha most nem megyünk be.- és futni kezdünk. A legfelső lépcsőfok már majdnem bezáródott, mire odaértünk. Beugrunk, és…
- Ááááááááá…!- kiabálunk egyszerre, ugyanis földet érésünk egy nagy zuhanással kezdődik.
Puff.
Én a fenekemre érkezek, de Layla a karjára esik és ebben a pillanatban fájdalmasan sikít fel.
- Áu. Szonja légyszi segíts. Asszem eltört a karom.- kiabálja a sötétben, ugyanis nem látni semmit.
- Tudod mozgatni?
- Nem igazán.
- Figyelj, ne mozgasd, ha oda érünk, majd csinálunk vele valamit, most kösd fel a kendőddel!- Layla ugyanis minden nap a ruhájához illő más-más kendőt vesz fel. Még jó, hogy van ez a fura szokása…
- És most?- jogos a kérdés.- írtóra fáj.
- Nem tom. Bírd ki még oda érünk.
- Könnyű azt mondani…
- Volt már rosszabb is, nem?
- Igazság szerint még nem.- istenem!
- Na, jó elég.
- Ok.
A negyedórányi szótlanságot végül szokás szerint Layla töri meg:
- Figyelj, most jut eszembe, hogy semmi cuccot nem hoztunk magunkkal, mi lesz, ha napokig fogunk itt bolyongani?- kérdi.
- Meghalunk.
- Ez nem vicces!- csattan fel.
- Jóvanna.
- De most komolyan.
- Nem tom.
- Te semmit sem tudsz!- ennek baja van!
- Te jó ég, mi van ma veled? Olyan szúrós vagy, ilyen nagyon néha szoktál lenni.
- Így jártam.
- Dennis, igaz?
- És, ha igen?- kérdi csípősen. Figyelem, ez forró!
- Layla, nekem elmondhatod.
- Az a helyzet, hogy… ah…- elkezd sírni én pedig átkarolom.- az a helyzet, hogy még most sem hiszem el, sőt nem is hiszem el… És olyan hülye vagyok… és át kellett volna gondolnom, mit csinálok… Se Ricky nem fog megbocsátani, se Dennis… és az utóbbi már most hiányzik… És olyan nyomorultul érzem magam…- majd belefolytja a sírás a szót. Hüppögés közbenmegszólal:
- Menjünk, mert a végén még lemaradunk.
- Ugyan már, sírd ki magad.- mondom, pedig igaza van.
- Az a vízben jobban megy.- feláll és elmosolyodik.
- Nem is tudtam, hogy te szoktál sírni.
- Minden nap tanul az ember. Hát nem gyakran, de néha-néha…
- Akkor biztos, hogy menjünk? Jól vagy?
- Igen persze…- szipog.
- Biztos?
- Jól vagyok!
- Ok.
Amikor átérünk egy kisebb sziklaomlás felett, megpillantunk egy szakadékot, ami előtt Nathan és Dennis vár!
AJÁNLOM AZ OLDALT
