21. fejezet
Szövődnek a szálak
Szonja

- Most mit tegyünk? Nem maradhatunk itt tétlenül!- mondom legalább századszorra Dennisnek, aki eddig nem nagyon figyelt rám, de most a fal mellett ülve felém, fordítja a fejét.

- Nem tudom. Kíváncsi vagyok, hogy kezdődött ez az egész. Hm?

- Hát, Layla azt mondta, elmondhatom… szóval úgy kezdődött, hogy rájöttem, hogy irányítom a tüzet, Layla pedig a vizet. Először persze nem mondtuk el egymásnak, de ő végre megszólalt és én is és, ekkor eljártunk gyakorolni, és megmutatni egymásnak, mi mindent tudunk. Ekkor ott találkoztunk Janiékkel, és kiderült, hogy Janie a vizet Ricky pedig a tüzet tudja irányítani. Persze utána már együtt mentünk gyakorolni, és Janie utána kutatott Atlantisznak, és kiderült, hogy nem csak mese, hanem létezik, és együtt kitaláltuk, hogy itt lehet, lejutni, ha megnyomjuk a köveket.- nagy levegőt veszek.- akkor kitaláltuk, hogy lejövünk a nyári szünetben. De ti összevesztetek, és Ricky és Janie hamarabb lejött, ti követtétek őket, és mi, és itt van vége.
- És hol van az az ,,ott”?
- Az erdőben egy tó mellett.
- Olyan ez, mint egy mese.
- Jah, óriási fordulatokkal.
- Szereted a fordulatokat?- kérdezi szinte suttogva.
- Attól függ jók vagy rosszak.- suttogok vissza.
- Milyen a jó, és milyen a rossz?- annyira suttog, hogy szinte alig hallom a hangját, ezért közelebb kell hajolnom.
- Ez jó, például.- és megcsókolom, de abban a pillanatban abba is hagyom.- te jó ég, mi történik?!
- Hát… csókolóztunk.
- De te Laylával jársz!- ÚRISTEN! Mi a fenét csinálok????
- Én… az a helyzet, hogy nem tudom biztosan, szeretem-e Laylát. Nem a miatt a hülye csók miatt, hanem… miattad.
- Hogy én… mi?- te jó ég, ez azt akarja mondani, hogy BELÉM ZÚGOTT? Ez borzasztó. Ugyanis én is belé, de nem akarom elárulni a barátnőmet.
- Szeretlek, Szonja.
- De ez… nem lehet. Borzasztó!- fakadok ki, és sírva fakadok, ahogy Layla negyed órával ezelőtt.- Nem lehet, mert… én is szeretlek…
- Akkor mi baj?- megint megpróbál megcsókolni, de ellököm magamtól.
- Layla a barátnőm, és semmilyen fiúért… még… érted sem fogom elárulni!
- Nem fogja megtudni.
- Nem érdekel! Nem az a lényeg, hogy megtudja-e vagy sem, hanem az, hogy ezután nem tudnék a szemébe nézni!
- Ok. El fogom mondani Laylának, és megmondom neki azt is, hogy nem a te hibád és ne haragudjon rád. Még így sem?
- Nem tudom…- te jó ég, teljesen össze vagyok zavarodva! Most mit tegyek? Laylát válasszam, vagy Dennist. Nem tudom. Dennis itt van, Layla pedig nincs…
Közelebb húzódom Dennishez, és megcsókol. Olyan, mintha minden pillanatban, ahogy csókolózunk, visszatérne belém az élet. Olyan jó, de mégis olyan borzasztó! És óráknak tűnő percekig ülünk egymás mellett, a falnak támaszkodva, csókolózva, és nem gondolva semmire és senkire.

Tíz perc múlva.
- Van egy ötletem.- mondom.
- Mire?

- Hogy hogyan mehetnénk tovább.
- Ééééés?- olyan ééédes.

- Hát körbejárunk, és keresünk egy hidat.
- Ok.
- Miért vagy ilyen hallgatag?
- Boldog vagyok.
- Csak, mert csókolóztunk? Egyébként én is.
- Ezért.
- Mert én is?
- Igen, de most már elég a kérdésekből. Megyünk, vagy beszélgetünk?
- Megyünk és csókolózunk.
- Megegyeztünk.