5. rész – Derült égből villámcsapás. Mindennek vége?

Első magyarországi turnénk helye pont Miskolc volt. Június 23-án kicsit körülnéztünk a színpadunk környékén. Szabadtéri koncertet kértünk, a jegy ára mindössze hétszáznegyven forint volt. A színpadot már egy nappal a kezdés előtt fölállították, pedig csak holnap késő délután kezdenénk el.

Viszont amire senki sem számított, hogy mindenki nagyon fog izgulni, még jobban, mint a vetélkedőshow-n. De amikor mindenki elcsendesedett, Viktor rákezdett dobolni, Marcell pedig belekezdett basszusgitárszólamába. Akkor előreléptem, és elkezdett énekelni az együttes névadó számát.
Minden jól ment, este nyolcra végeztünk is. Hihetetlen, hogy alig pár óra alatt mennyi rajongót sikerült összeszednünk.
Következő állomásunk Debrecen volt. Azonban semmi sem úgy történt, ahogy terveztük. Már a következő napon megéreztük, hogy valami olyan fog bekövetkezni, ami óriási teher lesz mind nekünk, mind pedig az együttesünk számára.
Ott kezdődött, mikor a minibuszunk jó másfél órás késéssel állt csak be a megbeszélt parkolóba. Heni már korábban is ki volt akadva, mert Viktor egyre furcsább, és megbízhatatlanabb. Valahogy sejtettem, hogy Heniék kapcsolata rossz hatással lesz a Midnight Blue-ra.

 - Egyszerűen képtelen vagyok felfogni, hogy hogyan lehetsz ilyen! Úgy látszik, mindegyik srác ugyanolyan: Szemét, bunkó, unalmas, megbízhatatlan és csak arra tud koncentrálni!
 - Hé! – csattant fel Marcell.

 - Én meg azt vagyok képtelen elhinni, hogyan lehet minden csaj ennyire hisztis! Lassan mindenki olyan lesz, mint Szuka!
 - Ez olyan jól esett, mintha benyomtál volna egyet. – köszöntem meg Viktornak.

 Heni vörös fejjel esett neki Viktornak. Szegény sofőr! Ilyenkor bírom sajnálni az olyan embereket, akik kénytelenek velünk együtt lenni.

 - Nekem meg abból van elegem, hogy az a viszony, ami köztetek van, az egész együttesre kihat kétszeres nagyságban! Próbáljátok ezt ezen kívül intézni! Mert én még meg akarom tartani a Midnight Blue-t! – általában mindig is kiálltam Heni mellett, de muszáj volt tenni valamit a banda érdekében.

Egészen Debrecenig folytatódott ez a műsor. Heni őrjöngött, Viktor undorodott Heni stílusától, én az együttesért aggódtam. Marcell meg a barátja mellett állt.
 - Még egy ehhez a témához kapcsolódó mondat, én esküszöm hogy fejbevágom magam a kisbaltával! – ritkán esett meg hogy kiabálni kezdtem, de ezt muszáj volt.  

 Dél után már a színpadot méregettük. Igazából elég furcsa, hogy ez csak az első koncertkörutunk, és máris olyan helyeken koncertezhetünk, mint a Papp László Budapest Sportaréna. Körbejártam a színpadot, aztán beugrott, hogy valójában miért is ennyire ismerős ez nekem. Ugyanis négy éve, április 14-én volt itt egy Pink Floyd koncert, egy ex-Pink Floyd tag előadásában. És akkor ismertem meg ezt az együttest, ami azóta is ugyanolyan nagy kedvencem, mint négy évvel ezelőtt.
 - You gotta be crazy, you gotta have a real need. You gotta sleep on your toes, and when you're on the street, you gotta be able to... – kezdtem el énekelni egy kedvenc számomat (személy szerint Dogs a címe).

 - Mit énekeltél? – jött oda Marcell.

 - Nna vajon... – mosolyodtam el, majd folytattam a számot.

 - Jé, ez Pink Floyd! Hogy nem találtad ki – mosolygott Heni.

 - Na, sikerült rendezni a kapcsolatot egymás között?

 - Khm.. egymás? – röhögött Marcell. Az egyik kicsit zizi osztálytársunk káromkodásnak veszi ezt a szót, mióta négyes lett miatta az egyik dolgozata.

 - Ha, ha, ha.

 - Na, az ki van zárva. Azt sem tudom, hogy hol van, de nem is hiányzik Parasztka.

 - Jó lenne, ha előkerülne, lassan ki kell nyitni a csarnokot, hogy özönjenek be a rajongóink.

 - Mikor kezdünk?

 - Fél nyolckor.

 - Ó, hát addig még rengeteg idő van. – mondta Heni.

 - De már ötkor nyit a büfé, a csarnok... addig még egyszer próbálhatnánk néhány számot – ajánlottam. – De... Viktor nélkül nehéz lesz.

 - Bezzeg te nem tudsz örülni, hogy van egy kis nyugtom. – grimaszolt Heni. Válaszképp mindkét kezemet a fejemre tettem, majd suttogva mondtam Heninek, hogy ha lenne olyan szíves, akár ide is dobhatná a kisbaltát.

 - Jó, oké, bocs.

 - Az együttesről van szó, nem érted? Viktor eltűnt, mi meg nem tudunk nélküle játszani! Én ezt nem tudom lemondani!

 - Most mit dramatizálod túl? Viktor csak kiment párbajozni a WCszörnnyel, ennyi az egész. – íme Marcell, a maga szójárásaival.

 De sajnos nem neki lett igaza. Viktor itt hagyta a mobilját, a pénztárcáját azonban sehol sem találtuk, és nyilvánvaló volt, hogy nem is a csarnokban van.

 - Nyilván kiruccant lenyugodni egy kicsit. – próbáltak minket nyugtatgatni a szervezők.

 - Akkor viszont körül kéne nézni. A bérletét is itt hagyta, úgyhogy nem mehetett túl messzire. Legfeljebb négy kilométert sétálhatott. – mondtam, nem túl nagy önbizalommal. – Itt maradnátok, és ránk csörögnétek, ha Viktor visszajött volna? – fordultam oda a többiekhez, akik a felszerelésünket hozták.

Addig is mindenki külön-külön úton indult el, és minden kávézóba benéztünk. Már négy óra múlt, lassan vissza kellett volna érnünk, mert veszélyes dolog a rajongókkal együtt bemenni a csarnokba, így siettem a kereséssel. Már a tizenvalahanyadik kávézóba vagy McDonald’s-ba néztem be, mikor megláttam Viktort, miközben békésen iszogatta a kóláját – Vikivel.