6. rész – Üdv. A klubban, Hayley J

Viki? Nem, nem hiszem el! Hisz Viktor annyira szereti őt, mint én a kelbimbóval töltött karalábét. Odarohantam hozzájuk.

 - Viktor! Mindenütt kerestünk! AZ együttes hamarosan kezd, nekünk meg újra gyakorolni kellett volna! Képtelen vagyok elhinni, hogy képes vagy Vikivel iszogatni a kapucsínódat. – de ekkor a szőke hajú lány felém fordult, és tök értelmetlen képet vágva hozzám szólt. A hangja teljesen más volt, mint Vikié, majdhogynem normális. Hiányzott belőle az a megszokott nyálcsorgatós-csöpögős Hello Kitty-fan hang.
 - Ismerjük egymást? – te jó ég, ez nem is Viki. Jelentkezhetnék egy „Hogyan égjünk be jól” showba.

 - Ö, nem bocsi, összekevertelek egy... osztálytársammal. – majdnem mondtam valami mást is, de szükségem volt a hidegvéremre.

 - Hát, azt hiszem, nekem mennem kell.  – állt fel Viktor. – örülök, hogy találkoztunk. Hát, akkor szia...

 - Hayley. Hayley a nevem.

 - Oké. Na, szóval szia Hayley.
 - Szia. Amúgy, ő a barátnőd? – kicsit mintha szomorú lett volna.
 - Neeeeem, a barátnőmet Heninek hívják. Ő egy haver, és az együttesünk frontembere. – mutatott rám.

 - Együttes? – döbbent meg. – És mikor léptek fel? Ma este?

 - Bezzony. Reményeim szerint. – néztem Viktorra.

 - Persze.

 - MIDNIGHT BLUEEEEEEEEEE. – kezdett el csöndesen kiabálni.

 - Igen. Azok vagyunk – mondtuk egyszerre.

 - Akkor azért voltál olyan ismerős... Viktor!

 - Meglehet – szerénykedett Viktor, de Hayley szabályosan letámadta.

 - A világ legjobb dobosa! Yippeeeee. – hát igen, még egy rajongónk J

 - Na és neked van barátod? – kérdeztem tőle.

 - Aha. Van egy pasim, ő is német, mint én. – akkor már értem, miért olyan szőke!

 - És hogy hívják? – érdeklődtem, noha úgy gondoltam, nem fogok vele túl sokra menni.

 - Bill Kaulitz.

 - A... TH-tól? Mármint az a Bill?

 - Aha. Most mi van, mit kell ezen csodálkozni? – igaz, nem vagyok rajongója a Tokio Hotelnek, de semmi bajom nincs velük.

 - Ne legyél szerény! Hisz ez bazi jó! Egy híres emberke csaja lenni!

 - Ti is híresek vagytok. – mondta nyugodtan. Ahogy a párbeszédéből kiismertem, szerény lánynak tűnt, de azért egy kicsit hülyének is. Az én ikertesóm! J

 - Na, szóval, ahogy megállapítottam, te is jössz a koncertre. – szólalt meg Viktor.

 - Hát ez természetes. Ráadásul állóhelyet kértem, így rohanok, és le is foglalok egy jó kis helyet.

 - Ha meg mégsem sikerülne, szívesen vendégül látunk a hotelünkben. Persze, ha nincs más programod, ha nem vár anyuci vagy ilyesmi. – mondtam barátságosan.

 - Nem. – és itt lehorgasztotta a fejét.

 - Ja, bocs, ha valami miatt megbántottalak. Hány éves vagy amúgy?

 - Nemrég múltam tizenhét.

 - Akkor nem is vagy annyira idősebb nálunk. Hova jársz? – faggattam tovább.

 - Régebben magánsuliba jártam, miután elvesztettem a szüleimet, de a kedves nagymamám kézbe vette a dolgokat, és szeptembertől rendes gimibe járok.

 - Ó, őszinte részvétem.

 - Már túltettem magam rajta. Ez tizenöt évesen történt meg velem, és egy ideig a rokonaimnál szálltam meg, de főleg a nagymamámnál.

 - Értem. – pedig valójában fogalmam sem volt, hogy ez milyen érzés lehet. Biztos szörnyű...

 - Egy miskolci gimibe fogok járni. – folytatta. Erre Viktor is meg én is felkaptuk a fejünket.

 - Hova?

 -  Azt hiszem, a... – kezdett volna bele, de megelőztük.

 - Azaz – mosolygott el. – És ti? Már ha szabad faggatnom két hírességet...

 - Na kuss – nevettem. – Mi is oda járunk. A 10/1-be.

 - És ki az osztályfőnökötök? – erre mi megadtuk neki a választ.

 Egy ideig hümmögött, aztán rávágta.

 - Sziasztok, osztálytársaim! – ölelt meg minket boldogan. – Fú, el sem hiszem, hogy ez igaz. A Midnight Blue tagjainak az osztálytársa vagyok! Húú, ez non tetszik. Azannya!

 Egy ideig elkezdtünk dumálni a suliról, mialatt lassan visszabandukoltunk a sportarénába.

 - Viktor! Angie! Hol voltatok?! – ölelt meg Marcell. – Minden oké?

 - Persze.

 Heni odajött hozzánk, majd furcsán méregetni kezdte Hayley-t.

 - Köhömm – szólalt meg Bőbeszédű Hayley.

 - Ja, és ő itt egy nagy rajongónk, aki az osztálytársunk lesz. – mutattam be. – Hayley, ő itt Heni, ő meg Marcell, de bizonyára már láttad őket.

 - Helló!

 - Csövi!

 - Szia!

 - Te vagy az a magdeburgi lány, akiről Németh beszélt?

 - Nagyon úgy tűnik. – mosolygott Hayley Marcellre.

 - Huhh, na akkor még egy gyors próba a Just Listen számmal. A múltkor is elrontottuk, így jó lenne elpróbálni még egyszer. Hayley -  fordultam felé. – Mint aki kívülről szemléli a dolgokat, kritikát adsz a számra, vagy nézel egy tuti helyet magadnak?

 - Nem kell megnéznem a számot, hisz úgyis az a kedvencem a Give Me a Time után. Szerintem kitűnőek vagytok, és...

 - Nyali-nyali – súgta Viktor.

 - Paraszt! – mondta Heni, de ezúttal mosolygott, és látszólag már elfelejtette a nézeteltérést.

 - Szeretnélek titeket közelről látni, így szerintem foglalok egy helyet az első sorban. – elköszönt, majd elment.

 - Huhh... Furi belegondolni, hogy a leendő osztálytársunk ő lesz... – szólalt meg közömbösen Marcell.

 - De ezt a nyali-nyalit tényleg nem kellett volna – karoltam át Marcellt.

 - Szerintem is túlzás volt. – helyeselte magát Viktor.

 - Te másra gondolsz. Én arra gondoltam, hogy nem kellett volna mondanod, mert irtó rendes a csaj.

 - Meglehet. – dünnyögte Viktor.

Pár óra múlva:

A koncert fantasztikus volt! Fél tizenegykor ért véget, és az előadás után odajött hozzánk egy hivatásos fényképész (aki már fényképezett minket koncert közben), megígérte, hogyha megengedjük, hogy később csináljon rólunk egy pár képet, egy következő koncertkörúton már azon osztogathatunk autogramot. Most azonban be kellett érnünk egy papírral, és megengedtük, hogy velünk fényképezkedjen néhány szerencsés rajongó (ego...).

Augusztus 24-e, befejeződtek a koncertkörutak.

A fényképésszel (személy szerint valamilyen Bencének hívják, körülbelül 25 éves, és irtó helyes) megbeszéltünk egy találkozót a városban, déli egyre.

Nagyjából mindenki pontosan érkezett, csak Viktor maradt le egy ötperces késéssel. Nagy nehezen heteken át tárgyaltunk a rendőrökkel és egyéb kétajtós szekrényekkel, hogy használjunk egy falat graffiti céljából, és természetesen utána lesikáljuk. Természetesen a Midnight Blue-t akartam felírni, mint egy szerény, legjobb rajzos, hogy aztán azelőtt fényképezzenek le minket. Hayley is elkísért minket, majd mire egy óra alatt végeztünk a képekkel, beugrottunk a McDonald’s-ba.

 - Hát, köszi Bence! – hálálkodott Heni.

 - Vigyázz, mert hálánk üldözni fog! – nevettem el magam. Mi is nagyon komolyan tudunk viselkedni, ha egyszer összeülünk valahova.

 Mikor Bence elment, hirtelen egy ötletem támadt.

- Hé, skacok, mi lenne, ha elmennénk egy jó kis nyári túrára? Mint a múltkor az a 30 km-es túra. Az bazi jó volt! Ilyet kéne szervezni, csak mondjuk ötösben.

 - Hetesben – szólalt meg Heni.

 - Miért? – kérdeztem. – Kit akarsz meghívni? Bencét?

 - Nem. Hanem mondjuk Janie-t és Natalit.

 - Nem is rossz ötlet. Janie is meg Natali tök normális. – mondta Viktor.

 - Még a végén bejönnek neked. – vigyorogtam, de aztán Henihez fordultam. – Ja, bocs Heni.

 - Semmi gond. Nem vagyunk együtt, de jó barátok vagyunk. Egyszerűen rájöttünk, hogy nem működik így, hát maradtunk barátok.

 Egy ideig csendben maradtunk (ritka pillanat...), majd megkérdeztem Hayley-t.

 - És mi van Billel?

 - MSN-ezünk, telefonon beszélünk... Azt hiszem, visszaugrok pár napra Németországba, hogy meglátogassam. Úgyhogy nekem nem jó ez a kirándulás. Majd máskor. – mondta szomorúan.

 - Akár mehetünk holnap is.

 - Na, az viszont jó lenne. Jó! Király!

 - Oké, akkor holnap. Időpontok, estébé, majd MSN-en. És megpróbálok beszélni Jani e-vel. És persze az ikertesójával is, Natalival.

Viszont úgy éreztem, hogy lesz valami a kiránduláson... És igazam volt! xD.