8. rész – Kiket szívassak vissza? Hayley-t vagy Henit? Hm... Inkább mindkettőt. Ezt még visszakapjátok!

- Hát... szia... Angie. – baszod, ez a biosztanárunk volt. Ekkora pechet! Pedig nem is volt a kedvenc tanárom, de imádtam a bioszt.

 Ahogy felnéztem a dombtetőre, láttam, hogy a többiek látták, ahogy elkapott engem valaki esés közben, és halálra röhögték magukat, de azt nem tudhatták, hogy ki is volt az.

 - Az ördögi kör – vigyorgott BioszZseni.

 - Ööö... igen... vagyis... azt hiszem, tovább kéne indulnom... – motyogtam, és azt hiszem, hogy elpirultam, de nagyon remélek, hogy tévedek.

 Először én értem a barátaimhoz, akik elkezdtek ugratni.

 - Na, kibe futottál bele?

 - Ki az álomképű lovagod?

 - Ejnye, elhagyod Marcellt? – és ekkor megjelent BioszZseni.  

Rajtam és BZS-n kívül mindenkinek leesett az álla. Bekerülhetnék az újságok címoldalára, mint milliárdos, tizenhat éves lány, aki a Hogyan égessük le magunkat? showban szerepelt...

 - Üdv az ifjú társaságnak!
Mindenki kigúvadt szemekkel bámult rá. Ez az én formám. Soha többé nem rohanok lejtőn lefelé!

 - Ööö... Jó...napot – bökte ki Heni. A többiek csak bólogattak, mint a hülyék.

 - Hát, srácok, azt hiszem, hogy lassan indulnunk kellene. Talán egy kicsit hosszú volt a pihenő... – motyogtam, mire egy páran ismét röhögésben törtek ki, és sajnos tudom, hogy miért. Megint félreértették.

 - Merre mentek? – szólalt meg BZS. Na, még csak az kéne, hogy ő is velünk tartson. Igazából rendes tanár volt, de néha perverz is. Ott volt például a nyolcadik osztály, amikor áttértünk egy kicsit az emberi biológiára...

 - Csak Tar-kőig. – mondta Marcell, akire nem nagy hatással volt a tanár jelenléte. Talán azért, mert ő nem szokott szívatni. Heni és Hayley viszont annál inkább. Ez is olyan tanár-összehozósdi volt, csak persze nem olyan szinten, mint ahogy Viki csinálta, de szerencsére mikor egy említett tanár a környéken volt, befogták a szájukat.

 - Hát, akkor egy ideig elkísérlek titeket, mert nagyon úgy tűnt, hogy Eger felé akartok menni, ahova én is ki akartam ugrani egy pár órára... – ő is nagy túrázó volt, mint az osztályfőnökünk, Heni favoritje. Janie is nagyjából ezért szerette a matekot, Natali viszont velem együtt a biológia mellett pártolt le.

 - Azt kétlem. – és Janie egy útra mutatott. – Ugyanis arra akartunk menni.

 - Tudom – mosolygott BZS. – Az tart Eger felé.

 - Aaaaa, másikat értettem. – ja, persze, igazad van Janie! J

 - A Tar-kő felé tartó út is rengetegszer elágazik. Megengeditek, hogy megmutassam, melyik a nektek megfelelő?

 - Persze – mondtam talán egy kicsit túlságosan is lelkendező hangon, mire Hayley és Heni ismét röhögött.

 Amíg csendesen mentünk, egyszer csak megszólalt BZS, miszerint új osztályfőnököt kapunk az idén.

 - Tessék?! – Heni szinte sokkot kapott a hírtől. – De hát miért? Azt hittem, hogy végig, egészen tizenkettedikig az a tanár lesz az osztályfőnökünk, aki hatodikban is volt!

 - Elvben ez igaz is. De kiutazik külföldre az osztályfőnökötök. Ott vállalt el munkát, és a barátnőjével ott akarja megtartani az esküvőt.

 - Összeházasodnak? – kérdezte Heni kétségbeesett arccal.

 - Ejnye, de kétségbe van esve itt valaki! – mondtam, mire nem tudom hányadszor, de ismét kitört a többiekből a röhögés, beleértve BZS is. Heni feje gyönyörű vörös volt, mire én nagy barátian megveregettem a vállát, és szóltam neki, hogy vigyázzon, még a végén összejön vele.

 - ANGIE! – ordított.

 - Na, akkor azt hiszem, innen könnyebb lesz az út. Csak a kék turistajelzéseket kell figyelnetek. Azt hiszem, érthető, ugye? – szólalt meg BZS.

 - Persze – mondtuk egyszerre. – És köszönjük – mondtam még utána, majd végleg elváltunk.

Mikor már körülbelül kétszáz méter távolság volt köztünk és BZS között, Hayley megszólalt.

 - Ne búsulj! Rohanj utána, és kiabáld azt, hogy eltévedtél, és letört a lábad, és hogy vigyen a vállán – mondta nekem, mire én olyan jól oldalba taszítottam, hogy szépen belesett egy kisebb, szalamandra-petékkel benőtt forrásba.

 - Ne csináld ezt velem! – kiáltottam rákvörösen, mire – még Hayley is – kuncogni kezdett.

 - Tudok ennél jobbat is. – mondta. Na, Hayley, megnyugtattál!

 - Én is. De menjünk tovább. – elszóltam magam...

Másfél óra múlva felértünk Tar-kőre. A kilátás gyönyörű volt, még Egerre is ráláttunk.

 - Ne nézz oda ennyire vágyakozóan, Angie – húzott oda magához Marcell.

 - Szemét vagy – mondtam kedvesen, mire ő megcsókolt, hogy ne mondhassam tovább. Kicsit félrevonultunk a többiektől, csak egy pár perce. Hirtelen zajt hallottam jobb oldalról, egy ösvény közelében. Hát ki jött? Na, ki? Nem tudjátok, igaz?

 Természetesen BZS. Marcellal szétugrottunk, a tanár viszont csak vigyorgott rajtunk.

 - Bocs, nem akartam közbeszólni. Csak azt hiszem, hogy ti hagytátok el. – miközben kotorászni kezdett a táskájában, föltűntek a többiek is, ahogy viszont megláttak minket, behúzódtak egy fa vagy egy szikla mögé.

 - Ez az enyém. Azt hiszem, valahol a pihenőnél hagyhattam el. – a kedvenc kendőm volt az, és észre sem vettem, hogy lecsúszott a fejemről. Remélem, nem akkor került hozzá, mikor megmentett az eséstől. Az több, mint gáz lenne.

 - Én meg azt hiszem, hogy ezt akkor ejthetted el, mikor lefelé szaladtál a dombról, és majdnem elestél. – mondta.

 - Ööö... köszönöm. – nyújtottam érte kezet, mire ő nagy szívélyesen odaadta. Imádom az olyan embereket, akiknek kék szemük van! BZS meg egyszerűen fantasztikus...

 - További jó... túrázást. – köszönt el tőlünk, majd mikor visszaértünk, a többiek a fuldokló nevetéstől vörösre vált fejükkel vihogtak.

 - Édes hármasban ugyebár jobb. Édes hármasban ugyebár jobb – kántálta Heni.

 - Csak a tapasztalat beszél belőled. – és még erre sem hagyta abba. Hát véget vetettem visszahúzódó külsőmnek, és tettem feléje egy nagyon durva kéz- és ujjmozdulatot.

 - Mi lenne, ha lemennénk Egerbe, és onnan mennénk haza busszal? – kérdezte Natali.

 - Én még egyszer össze nem futok vele! – figyelmeztettem.

 - Hát, én amennyire ismerem, már Egerben járhat. Nem is értem, hogy miért kell ekkora futólépésekkel túrázni – kommentálta Viktor.

 - Hát jó, menjünk – adtam be végül a derekam. – De Heni és Hayley, ugyebár ti be fogjátok fogni, különben elég nehéz lesz túrázni fej hiányában – mosolyogtam rájuk, de ők csak összenéztek, és vihogni kezdtek...

 Délután már nagy nyugisan ültünk be egy kávézóba, és életünk legnagyobb beégéseinket meséltük egymásnak. Én a mostani túrát adtam elő. Hayley Billről mesélt.

 - Mikor először találkoztunk, az egy koncertkörút után volt. Jól összeismerkedtünk, beszélgettünk, majd elhívott randira. Volt egy gyönyörű magas sarkú cipőm, őrült jól néztem ki benne, csak hát épp hogy tudtam benne járni. No sebaj, gondoltam. Sétálunk ott az utcán, a sarkam pedig beleakad egy csatornafedőbe. Pechünkre egy öreg néni is szemtanúja volt ennek, és szidni kezdte Billt, mivel azt hitte, hogy ő lökött el. Szegény srác, azt se tudta, hogy a nyanyának magyarázzon, vagy engem segítsen fel. Totál ciki volt!

 - Szíííííííívááááás – mondta Viktor. - Én meg még tizenöt éves koromban egy áruházban dolgozgattam, hogy legyen egy kis pénzem. Persze Marcellel. Egyszer bejutottunk abba a terembe, ahol a hangosbemondó volt. A másik teremben láttunk egy bombázó csajt, és csak úgy hülyeségből, elkezdtük mondani a mikrofonba néhány szöveget a csajnak.

 - Ajjaj – mosolygott Hayley. – Sejtem, mi következik.

 - Na pont ez az. – folytatta Marcell. – Mert be volt kapcsolva a mikrofon, és az egész áruház hallotta...

 - Hehe, ez nagyon kemény – vihogott Heni. – Én meg egyszer pár évvel ezelőtt a haverokkal mentem haza egy szűkebb, egyirányú utcában. Hallom, hogy jön mögöttem egy autó, de nem vonultam arrébb, hanem csak mentem tovább. Erre rám dudálnak egy csomószor, majd mikor hajlandó vagyok arrébb menni, beszóltam neki, hogy „Mit dudálsz, te hülye?”. Letekerik az ablakot, hát szerintetek ki ült benne?

 - Matekzseni. – találgattam.

 - Á, dehogy – rázta a fejét. – A pasim és az anyja.

 - Uff. – szólalt meg Viktor.

 - Jujj, de nagyon szívás. – vigyorogtam. Aztán elképzeltem, hogy mi lett volna, ha matekzseni lett volna abban a kocsiban. Felvetettem az ötletet, de Heni csak lehülyézett.

 - Sőt, azt is tudom, mi lett volna utána... – ha már ő is szívat, én miért ne szívathatnám vissza? J

 Egészen négy óráig voltunk ott Egerben, de aztán buszra szálltunk, és sikeresen hazaértünk.

Hayley az utolsó pár napra még visszament Németországba, mi pedig elkezdtük megírni a Midnight Blue első lemezét: mint kiderült, az Európai koncertkörút csak azután lesz, miután kiadták a lemezeinket. Gyakorlatilag ez egy „reklámkoncert” lesz, amiben főleg az albumunkat mutatjuk be. Megegyeztünk a többiekkel, hogy az album címe minden bizonnyal Hopes cím alatt fog befutni.

Gondolkodtam még a High Hopes-on is, de végül ellenálltam a kísértésnek, hogy egy Pink Floyd szám címe adja az új albumunk nevét.

Szeptemberben aztán ismét iskolába kellett mennünk. Mialatt BZS magyarázott egy biológiaórán, vagy osztályfőnöki órán, Hayley és Heni mindig felém fordult, és a kezükkel hülye jeleket küldözgettek. MatekZseni kiutazott külföldre, így BZS lett az új osztályfőnökünk a tizenegyedik és a tizenkettedik évfolyamra.

Mi, Natali, Janie, Hayley és Heni elhatároztuk, hogy csapunk egy lány bulit egy jó kis koncert után. Kiutazunk Pestre, majd mikor vége a koncertnek, végigjárjuk a várost, cuki pasik után kutatva (csak flört céljából, persze), majd hajnalban hazaindulunk.

Szeptember 8-án, egy hétfői napon korán beértünk a suliba, én és Hayley. Heni nem sokkal hét óra után érkezett, és izgatottan lihegte:

 - Nem tudjátok elhinni, hogy mi történt tegnap este velem! – kicsit mintha pirosodott volna az arca, de ezt egyenlőre nem nagyon lehetett észrevenni.                                         Egyenlőre. Mert ahogy elkezdett mesélni, egyre vörösebb lett.

 - Göndörhajú MatekZseni el... elvett feleségül.

 - Hogy... mi?! – robbant ki belőlem a röhögés. – MSN-ezel vele, vagy mi?

 - Csak rémeket álmodott – vigyorgott Hayley.

 - De, ugye, hogy nem fogsz visszaszívatni? – reménykedett. – Bocsi, hogy szívattalak az álompasidda... ööö, BZS, de ezt muszáj volt elmondanom!

 Álmodozz csak tovább szélesvásznon, Heni.

 - Nna, szóval... – dörzsöltem össze a két tenyerem. – Hol is tartottatok a nászéjszakában?