9. rész – Miután Janie-t elhagyta régi barátja, csak úgy tudtuk felvidítani, ha rendezünk egy kis flört-partit a fővárosban.

 - Szemét vagy - csücsörítette le úgy a száját, mint egy nagyra nőtt csecsemő.

 - Na hát ez semmi ahhoz képest, amiket te mondtál BZS-ről - mondtam, BioszZsenire célozva. - Mondtam, hogy ne szívass, nemde?

 - De Hayleynek igaza van. Csak rémeket álmodtam - vigyorgott.

 - Nem is tudtam, hogy ennyire bele vagy zúgva MatekZsenibe. De ő egy tanár! - mondtam neki.

 - Na, Angie, te meg sem szólalhatsz... - Janie nem rég érkezett, és most bekapcsolódott a beszélgetésbe. Újabban ő is elkezdett szívatni. De ő egy kicsit enyhébb verzióban. Ő csak vigyorgott rám az órákon, és némán mondta nekem folyton, hogy "Bé-Zsé".

 - Na ja. - kezdett bele Hayley.

 - Fogd be - fordultam felé, és tudomást sem vettem arról, hogy épp az imént húzott el mögöttünk BioszZseni, aminek következtében hárman fuldokoltak a röhögéstől.

 - Hát persze, ő majd megvéd, ha esetleg túlságosan is soknak vennéd a szívatásokat. - mutatott Hayley az imént elrohanó tanárra.

 - Micsoda egy hülye órarend - fintorogtam, miután megnéztem, hogy milyen óránk lesz. - Matek! Phfuj... - de aztán ránéztem Henire, és kijavítottam magam. - Bocs, Heni, nem akartam megsérteni Álmaid Vőlegényét.

 - Ha-ha-ha. - válaszolta erre. - De ne érts félre, én nem vagyok belé szerelmes! Elvégre ez még nem is annyira durva álom...

 - Akkor neked mi a durva? - röhögtem. Hát, el tudom képzelni... De bizarr a kép, úgyhogy inkább abbahagyom a képzelődést...

 - Inkább neked mi lehet a durva, ha BZS-ről van szó! - találgatott Hayley.

 - Nagyon vicces, röhög a vakbelem! Azt hiszem, megyek és megcsinálom ezt a hülye hiperbola-definíciós-szerkesztéses hülyeséget.

 - Házinak hívják, azt hiszem - javított ki Natali.

 - Persze - tette hozzá gyorsan. - nem vagyok jártas a témában, de kivételesen megcsináltam a hétvégén, és ha gondolod, nagylelkűen oda is adom.

 - Köszi, de megbirkózok majd vele. - majd a többiekkel nem törődve bementem az udvarról, először a büfébe.

 - Csak egy KitKat-ot szeretnék - válaszoltam a büfésnek. Tudom, nem jó dolog csokival kezdeni a napot, de muszáj volt megnövelnem a vércukor szintemet, hátha ettől jobban érzem magam.

 Felmentem az első emeletre, és gondosan tanulmányoztam azt a táblát, ahova az van írva, hogy melyik tanárnak mennyi órája van. Ugyanis BZS ugyanarra lakik mint én, és elég szar volt vele összetalálkozni a buszmegállóban, így el akarom kerülni az ilyen találkozásokat. Volt már elég, egy évben úgy négyszer-ötször.

 Lassan felmentem a termünkbe, de aki már bejött a suliba, az mind kiment az udvarra, vagy a büfét rámolták ki. Lassan elővettem a matekkönyvem és a füzetem, majd elkezdtem csinálni a házimat. Ahogy azonban kinyitottam a füzetem, egy levél volt benne valamelyik osztálytársamtól, aki randira akart hívni. Természetesen nem akartam elfogadni, mert ugyebár Marcellal jártam. Albert neve a levél végén elocsmányolta az egészet.

 Mikor végigszenvedtem a matekórát, és ének következett, odamentem Alberthez.

 - Figyelj - kezdtem bele. - Engem egyáltalán nem tudsz érdekelni. Főleg a kirándulás után. Mégis mit vártál? - támadtam le.

 - Semmit. Nem is értem, hogy miért küldtem azt a levelet.

 - Hát én sem. Sőt, azt sem értem, egyáltalán mi most minek pocsékoljuk egymás idejét. Engem az se nagyon tud felkavarni, ha Vikit elveszed feleségül. Megérdemlitek egymást. Ő egy szuka, te egy erőszakos kis dög.

 - Te meg BioszZseni csaja. - támadt vissza higgadtan.

 - Mondj legalább egy okot rá.

 - Imádod.

 - Nem jobban, mint osztálytársaim bármelyike. - ez persze igaz is. Remélem...

 - Nem jobban, mint a felesége, pont. – támadt vissza, miközben BZS-nek nincs is felesége.

 - Na, én húztam. Te aztán tényleg olyan vagy, mint Viki. Összehozol felnőtt emberekkel, miközben egyáltalán semmi közünk egymáshoz.

 - És ezt sajnálod, mi?

 - Terólad is sugárzik az értelem - röhögtem a képébe. - Az előbb még összejöttem vele, most meg sajnálom, hogy, nincs közünk egymáshoz.

 Vetett felém egy sunyi pillantást, azzal sarkon fordult és elment.

 A hétvégén Natali, Janie, Hayley, Heni és én elmentünk Pestre egy jó kis bulizós koncertre. Igazából személy szerint nekem nincs benne a Top 5-ben Avril, de csípem a zenéjét.

 - Huhh... – szólalt meg Hayley a koncert után. – Fergetegesen jó koncert volt.

 - Aha. Szupíííííííííí – mindannyian egyetértettünk Janie véleményével.

 - Na, akkor hol kezdjük? – kérdeztem. – Egy kis kávézó, McDonald’s, egy disco vagy pedig csak az utcán szembejövő cuki pasikkal flörtöljünk?

 - Ha már úgyis az utcán kell menni – kezdte a gondolatmenetet Hayley. – Kezdjük az utcaiakkal.

 Kisebb röhögés múlva aztán hozzátette:

 - Aztán ami csak az utunkba akad.

 - Rendben – egyeztünk bele. Végül is, logikus gondolkodás volt.

 Többek között azért is döntöttünk egy kis flört-bulira, mert legalább egy kicsit fel akartuk vidítani Janie-t, akit nem rég hagyott el egy tahó. Igazából eszméletlenül jóképű korabeli srác volt, de szemét.

 Még ilyenkor, este is mennyi jóképű srác sétál a fővárosban! Az egyik kis kávézóban Janie-nek sikerült szóba elegyednie egy tizenhét éves sráccal, viszont hamar elunta, így azt javasolta, hogy inkább menjünk tovább.

- De miért? – értetlenkedtem. – Az a srác igazán kedves volt! És úgy láttam, hogy te is bejössz neki. 

 - Lehet. – mondta szomorúan. – Lehet, hogy pont Mark (a régi barátja) miatt van így. Egyszerűen már nem bízok meg a fiúkban.

 - Viszont nem mindegyik fiú szemét. – javítottam ki, Marcellre célozva.

 - Jó, neked könnyű, elvégre ott van Marcell. – először vidáman akartam Natalire nézni, de a következő beszólásért legszívesebben leütöttem volna.

 - Meg persze egy érettebb ember is, aki imádja a biológiát.

 - Hogy tudod már, hogy érettebb – támadtam vissza durcásan.

 - Hát tenálad, BZS Szakértőtől semmiképp se jobban...

 - Halaszthatnánk egy másnapra? – kértem Natalit. – Elvégre azért jöttünk, hogy szórakozzunk egy kicsit. Na meg hogy a testvéredet felvidítsuk.

 - Mindjárt éjfél – nézett az órájára. – Már csak húsz percet kell kibírnom, és utána szívathatlak, másnap – vigyorgott.

 De már elmúlt hajnali egy, sőt, fél kettő is, de Janie még most sem vidult fel. És hogy jobb kedvre derítsem, elkezdtem vele beszélni.

 - Emlékszel arra a történetre, arra a buszmegállósra? Mikor úgy éreztem, hogy BZS ott van a közelemben, és öt perc múlva tényleg odajött.. Mondjuk úgy, hogy a jövőbe láttam, oké? – mire ő nagy szerényen bólogatott.

 - Szóval – folytattam. – most megint a jövőbe fogok látni, és megmondom neked, hogy még a mai napon, vasárnap fogsz találkozni egy igazán különleges emberrel. Egy fiúval, és be fogtok jönni egymásnak.

 - Ha te mondod... De az más helyzet volt, mert te felismered BZS-t jó négy kilométerről is – kezdett el vigyorogni. Nna, hogyha már megint szívatni kezdett, akkor már jobb állapotban van! J

 Ahogy beértünk a net-kávézóba, csak egy gép volt bekapcsolva: a többit szerelték. Annál az egy gépnél viszont három srác ült. Három jóképű srác, olyan tizenhat-tizenhét év körüliek.

 - Bocs srácok – szólítottam meg őket. – Csak egy percre oda tudnátok adni a gépet? Mondjuk nekünk jó lesz öt perc múlva is – tettem hozzá.

 - Neked bébi akármikor. – nézett fel rám egy szőkésbarna hajú. Olyan tizenhétnek becsültem.

 - Nem nekem kellene. – folytattam, majd Janie-re mutattam. – Hanem neki.

 - Hát persze. – mondta a másik srác, aki talán a legidősebb volt közöttük. Barna szemű, fekete hajú, elég különleges fiú volt. A harmadik fakóbarna hajú volt, rikító kék szemmel.

 - Kösz – nézett rájuk bájosan Janie. Úgy láttam, neki is bejönnek a fiúk. – Amúgy én Janie vagyok, ő itt Angie, Heni, Natali és Hayley.

 - Ja. – nézett rám a szőkésbarna. – Ez az igazi nevetek?

 - Nem egészen. Nekem, Janie-nek és Natalinak ez csak egy becenév. Az igazi nevünket jó rég nem használjuk.

 - Így már világos. Na és te szőkeség? – nézett a fakóbarna srác Hayley-re.

 - Ő magdeburgi csaj. – kapcsolódott be a beszélgetésbe Heni.

 - Szupi – mosolygott Hayley-re Fakóbarna. – Bejönnek a külföldi csinilányok.

 - Van barátom – hangsúlyozta Hayley.

 - Kell egy kis izgalmat vinni az életbe, ugye szőkeség? – vitatkozott vele.

 - Így is van elég, kösz, nem.

 - Hát igen, ez a csaj nem valami aktív – vetett egy sunyi pillantást Hayley felé a szőke hajú. – Na, nem jöttök velünk egy jó kis discóba?

 - Meghívunk benneteket! – ajánlotta a fekete hajú.

 - Még a neveteket sem tudjuk – mondtam nekik.

 - Ja, az más – röhögött a szőke. – Én Tomi vagyok, ő Levente – mutatott a fakóbarnára. – És ő itt Dénes.

 - Na tehát – folytatta Feketehajú Dénes. – Jön valamelyikőtök vagy sem?

Nekem már az elején gyanúsak voltak egy kicsit a fiúk, de lehet, hogy egyszerűen csak fóbiám van.

 - Megbeszéljük a többiekkel – majd azzal félrevontam a barátnőimet.

 - Te, nekem itt valami nagyon nem tetszik – kezdte a dolgot Natali.

 - Ahogy Levente is mondta, néha kell egy kis izgalom – mondta elgyengülve Janie.

 - Nocsak! – csodálkoztam. – Te képes lennél elmenni hajnali fél kettőkor három sráccal? Szerintem Natalinek igaza van.

 - Hát szerintem is. És egyébként, én minek menjek? – tette fel a kérdést Hayley.

 - Hát jó, ha ti nem jössztök, én megyek. – nézett a fiúk felé Janie.

 - Hát te meg vagy hibbanva – emeltem fel egy kicsit a hangom.

 - De hisz te jósoltad meg nekem, hogy hamarosan találkozok egy kedves sráccal! – vitatkozott velem.

 - Igen, de ezeken kívül rengeteg kedves ember van még. – mondta Heni. – De ki tudja. Nekem bejön Levente.

 - Szerintem meg Dénes a nyerő. – álmodozott Janie.

 - Najó, lányok elmegyünk! Nem hagyunk magatokra. Ki tudja, lehet, hogy még szipuznak is. – és ezen a mondatomon mindenki elkezdett röhögni.

 - Na rendben, srácok, ledumáltatok minket. – fordultam hozzájuk.

 - Na szóval, melyikbe is megyünk? – kérdezte Hayley. Látszott rajta, hogy semmi kedve az egészhez, de legalább nem hagyott minket cserben.

 - Csak háromutcányira van, arra az irányba – mutatott rá az egyik utcára Tomi.

 - Najó. És akkor gyalog? – sóhajtottam. A hülye magas sarkú cipőm feltörte a lábamat, de azért túl lehet élni.

 - Mégis mit gondoltál, bébi? – nézett mélyen a szemembe Tomi. – Ilyenkor a buszvezetők is feldobják a talpukat egy ideig.

 Azzal elindultunk a három sráccal. Igazából mindegyik jóképű volt, de nekem valahogy nagyon gyanúsak is. És ekkor tudtam, hogy óriási hibát fogunk elkövetni.

 De eleinte minden oké volt. A disco tele volt tömve hasonló korú lányokkal és fiúkkal, és mind okésan néztek ki.

 - Hé, lányok, nem jösztök táncolni egy kicsit? – kiáltott oda nekünk Levente.

 - Ha lement ez a szörnyű szám, akkor megyek a következőre. – kiáltott neki vissza Heni.

 - És te, bébi? – fordult oda hozzám Tomi. Úgy látszott, bejövök neki.

 - Én megyek. De csak egyvalami – mondtam neki. – Van barátom, úgyhogy csak haveri alapon megy a tánc!

 - Hát persze.

Imádtam táncolni, noha ez egyre nehezebb volt a feltört lábammal és a magas sarkú cipőmmel. 

 Már több mint négy, öt, sőt hat számot végigtáncoltunk. Eleinte Heni is táncolt Leventével, de feladta a harmadik szám után. A srác nem volt valami nagy táncos. Bezzeg Tomi és Dénes! Rengeteg csaj figyelte őket, ahogy velem, ill. Janie-vel táncolnak. Látszott rajtuk, hogy vérbeli profi táncosokkal van dolgunk.

 Hajnali négy óráig táncoltunk, aztán mikor pirkadni kezdett, elbúcsúztunk a srácoktól. Henit már nem érdekelte Levente, viszont Janie odavolt a feketehajú Dénesért. A srác meg is adta neki az MSN címét.

 - Janie, szerintem vedd le magadról a rózsaszín szívecskés szemüveget, mert a végén még elbotlasz – nevettem, mikor mindannyian vonatra szálltunk.

De Janie csak bámult ki az ablakon, és nem válaszolt.

 - Janie?

Semmi reakció.

 - JANIE! – ordítottam a fülébe, mire úgy megijedt, hogy majd’ kiugrott az ablakon, ami mellesleg zárva volt, de sebaj. J

 - Jó, jó, oké, bocs – vigyorgott, és látszott rajta, hogy valahol egészen máshol jár az agya... vagyis... az idegcsomója.

 - Nem tudom miért, de nekem valahogy nem tetszenek annyira ezek a srácok. Na nem kinézetileg! – nevettem.

 - Szerintem meg csodásak. – álmodozott Janie. – Mármint Dénes.

 - Sejtettük. – mondta Hayley.

 - De én úgy láttam Angie, hogy te nagyon bejössz Tominak. – fordult felém Heni.

 - Lehet. De nem túlságosan érdekel. Nekem ott van...

 - BioszZseni és Marcell. – szívatott újra Natali.

 - Ha, ha, ha.

 - Bezzony – vigyorgott.

 - Ha, ha, ha.

 - Most meg mi van?

 - Semmi.

 - Akkor jó – zárta le a témát.

Szeptember 16. kedd:

 - Tudod mit Angie? – nevetett Janie. – Legközelebb mondd meg, hogy mivel fizetted le BioszZsenit azért, hogy te kapd az osztály legjobb biológia-témazáró eredményét.

 - Utállak, vedd tudomásul. – morogtam.

 - J - vigyorgott a képembe.

 - Na, inkább azt mondd meg, hogy jelentkezett-e már Dénes.

 - Igen – szállt fel újra a rózsaszín fellegekbe. – Ma délután találkozok vele.

 - És mégis hogy? – tette fel a kérdést Hayley. – Tudtommal ő budapesti, nem?

 - Igen, de ideiglenesen Miskolcra jön, és itt is marad pár napig egy haverjánál.

 - Te, ez a srác meleg? – kapcsolódott be a beszélgetésbe Heni.

 - Miért? Dehogyis!

 - Mert csak úgy ott marad egy pár napra a haverjánál... Hm, egyáltalán nem furi. – mondtam Janie-nek.

 - Nem, ti lököttek! – mondta, majd elvágtatott a büfé felé.

 - Nem tudom miért, de szerintem nagyon sötét a srác – súgtam Janie ikertestvérének.

 - Lehet. De szemmel kell tartanunk ma délután. Tudom, hogy hol találkoznak ma. Szerintem a srác többi haverja is jön.

 - Honnan tudod? – hökkentem meg. – Tomi és Levi is?

 - Nekem rossz volt az MSN-em, így hát beléptem a Janie-be. És megnéztem egy pár régebbi beszélgetést Dénessel. És valami ilyesmit hámoztam ki belőle. Te, hogy ez a srác mekkora egy disznó!

 - Pornó-disznó, mi? – találgattam.

 - Ráhibáztál.

 - Nem is értem a tesód. Csak azért szerelmes belé, mert jóképű a gyerek?

 - Már nem is annyira gyerek. – mondta sunyin. – Decemberben lesz tizennyolc éves.

 - Szerintem, le fogja itatni Janie-t.

 - Hát ezért leszünk ott. Majd mi megvédjük. Csak azt nem tudom, hogy ha mégis el kéne ráncigálni a fiúk közeléből, hogy fog menni. A srácok sokkal erősebbek nálunk.

 - Elhívjam Marcellt és Viktort?

 - Inkább csak azt mondd meg nekik, hogy legyenek kéznél, ha szükség van rájuk.

 - Rendben.

Délután már mind a négyen, én, Natali, Marcell és Viktor is a kávézó mögött álltunk, és vártuk Janie-t. A fiúk a közeli kocsmából tértek vissza nemrég. Rövidesen megjelent Janie is az utca túloldalán.

 - Te jó ég – elképedtem Janie felszerelésén. – Hát, bocs, Natali, hogy ilyesmit mondok a tesódra, de ma úgy néz ki, mint egy...

 - Hát, én is rég láttam rajta ilyen szerelést. – mondta szinte ugyanolyan meglepetten, mint én.

 - Te, az ott nem egy vécélehúzó lánc? – röhögött Viktor, rámutatva Janie hosszú arany nyakláncára.

 - Ezek kocsival mennek – mutattam rá a tömegre. Natalinek igaza volt: Levi és Tomi is ott volt.

 - Hát majd valahogy követjük őket. – bizonytalanodott el Natali. – De hogy hogyan, azt nem tudom. Mindenesetre ti itt maradtok, srácok?

 - Ha szerintetek így jobb. De vigyázzatok magatokra. – fordult felém Marcell.

 - Ha félóra múlva nem hívunk fel, bajban vagyunk. – mondtam neki.

 - Oké, hát akkor sok sikert.

 - Köszi – mondtuk egyszerre Natali-val. Kisétáltunk a kávézó mögül, és csak egy röpke pillantást vettünk a kocsira. De ott bent csak Janie és Dénes volt. Ahogy lassan megkerültük az épületeket, és a taxiállomás felé vettük az irányt, hirtelen éreztük, hogy két erős kar ragadja meg a vállunkat – Tomi és Levi volt az.

 - Nocsak, nocsak, kik vannak itt? – gúnyolódott Levi.

 - Te vagy az, bébi – fordult felém undorító sörszagú leheletével Tomi. – Még a végén romba döntik a tervünket ezek a kis csitrik.

 - Hát majd gondoskodunk róluk – vigyorgott Levi, majd egy másik kocsihoz húzott minket.

 - DÉNES! – kiabált Tomi. – Mehetünk, itt vannak velünk.

 - RENDBEN – kiabált vissza. Janie is megfordult, és rémült arccal kért bocsánatot. Mind a hárman óriási bajban voltunk.