10. rész – Ez már túl sok(k). Nem lehetek szerelmes egy harmincnégy éves (jóképű, fiatalos) paliba! Vagy mégis?! … 

 Ezt egyszerűen nem hittük el. Natali is ugyanúgy le volt döbbenve, mint én. Tomi ült a volánnál, mellette pedig Levente. Mi a hátsó ülésen kucorogtunk, és csak vártuk, hogy mi lesz.

 ’Egyszer úgyis vége mindennek. Mondjuk minden rossznak’ – nyugtattam magam, de nem sokat segített. Mert tudom, hogy ahhoz, hogy valaminek vége legyen, azt át is kell élni.

Igazából arra számítottam, hogy előbb-utóbb valami balesetünk lesz, mielőtt odaérnénk a helyre, ahova minket vinni akartak. Eszembe jutott Tomi sörszagú lehelete, és elég nyilvánvaló volt, hogy azon kívül mást is ivott, noha nem lehetett rajta érezni. Viszont az út nem is tartott soká, alig volt húsz perc, de mivel meg voltunk ijedve, ez a húsz perc is hosszú óráknak tűnt előttünk. Amikor a fiúk végre megálltak a kocsival, kinéztem az ablakon, és az első szembetűnő dolog egy óriási épület volt, amin egy óriási plakáton, két méteres betűkkel a következő felirat díszelgett:

RESTAURANT

 - Mi a... – képedtem el. Natali és Janie úgyszintén.
 - Lányok – kezdték a fiúk. – Meghívhatunk titeket vacsorázni?

 - Hogy az a... mi van? – nézett rájuk Janie. Ahogy jobban megnéztem, eléggé megbántam, hogy majnem valami olyat mondtam rá, ami nem is igaz. Ugyanis az a miniszoknya volt rajta, amit pár héttel ezelőtt én is nézegettem a C&A-ban. Meg is akartam venni, de nem volt nálam elég zsé.

  - Én nem – tértem magamhoz. – Azt hiszitek, jó vicc?! – dühödtem el. – És egyébként is, én Marcellal járok.

 - Marcell barátod elengedett. Ugyanis őket is beszerveztük ebbe a különleges vacsorameghívásra. – nevetett Janie favoritje.

 - Hülye parasztok – vigyorogtam feléjük, de végül mind a hárman elfogadtuk a meghívást.

A fiúk egy csájníz kajáldába hívtak minket, ahol elég különleges kaják fogadtak minket, de végül minden jól alakult. A végén úgy néztünk ki a sok röhögéstől, mint egy beszipuzott társaság. 

 Másnap a suliban végig ezen röhögtünk. Janie természetesen jár Dénessel (akiről kiderült, hogy egyáltalán nem pornó-disznó, csak az ijedség kedvéért írt ilyeneket MSN-en Janie-nek), viszont én maradtam Marcellnál, nem járok Tomival. Pedig aranyos a srác, de csak haveri alapon kedveljük egymást. A srácok másnap visszahúztak Budapestre, mi meg éltük tovább unalmas iskolai hétköznapjainkat, és írtuk tovább a Midnight Blue lemezét. 

 Néha azonban tartottunk egy kis "szünet-napot". Ez általában olyan napra esett, mikor nem kaptunk ANNYIRA sok házit másnapra. Az egyik csütörtök is egy ilyen nap volt, csak sajnos Hayley kivételével mindenki el volt foglalva. Janie Dénessel találkozott, Natali összejött Leventével, Heni korrepetálásra ment, a fiúk meg valami lemezboltba. Hát elhívtam Hayley-t hozzánk. A szüleim éppen Szegedre mentek valami munka-ügy miatt, így jól bevásároltunk Hayley-vel, és készítettünk magunknak néhány gyrost, azt faltuk a számítógép előtt.
 Mikor kiiktattuk a gyrosnak és minden más ennivalónak a maradékát is, felmentünk egy társkereső oldalra, de egy durvábbikra. Igazából annyira még egyikünk sem volt jártas a dologban, viszont úgy gondoltuk, hogy jó buli lesz. Először én ültem oda a géphez, de a srácok vagy tizennégy évesek voltak (persze nem árulták el, de következtettünk a hülye stílusukból), vagy pedig olyan huszonöt év körüliek. 

 - Te - szólalt meg Hayley, miközben valami rágcsa után turkált a fikomban.  - Nem keressük meg BZS-t? - röhögött.

 - És majd te írsz neki, mi? - nevettem. 

 - Csak gondolt el, hogyha mi is azt írnánk neki, mint egy-két másik perverzebb társunk - merítette fel az ötletet, de nem sokáig tudtuk folytatni, mert mind a ketten majdnem leestünk a székről. 

 Aztán letelt az egy órai ismerkedésem, és átadtam Hayley-nek a gépet. Először belebotlottunk egy huszonkilenc éves paliba, majd egy állítólag tizennyolc éves sráccal beszélgettünk, akiről kiderült, hogy lány. De a következő srác - látszólag - nem kamuzott a koráról. Igazán kedves, gyengéd srác volt, és látszólag nagyon bejött Hayley-nek. Többször is szóltam (kedvesen cukkoltam), hogy ne hagyja ott Bill-t, de csak röhögött, és a megállapodásunkra hivatkozva emlékeztetett, hogy csak ártalmatlan flörtökbe keveredünk bele, majd lelépünk, és másik "préda" után kutatunk. Viszont se Hayley nem akart leszállni a srácról, se a srác nem akart leszállni Hayley-ről. Hayley-vel (némi vitatkozás után) megállapodtunk abban, hogy megnézzük, milyen a srác. De a srác csak Hayley-t akarta látni szombaton, ami se nekem, se Hayley-nek nem tetszett. 

 - Hát, oké, megnézzük, milyen? - kérdezte tőlem Hayley. Persze beleegyeztem, és majd háttérbe húzódva fogom nézni. 

 - Na és Bill? - kérdeztem végül, mikor már vagy fél órája néztük a YouTube-ot, és már rég más témánál voltunk.

 - Hm? Mi lenne vele? Él és virul - itt egy kicsit elpirosodott. 

 - Aha - bólogattam.

 - Na tessék, már megint félreértette - lökött meg. 

- Ezt nem lehet félreérteni - löktem meg még erősebben, ami miatt majdnem leesett a székről, ő viszont még erősebbet lökött rajtam, és a következő pillanatban már a földön voltam, és fájt a hasam a röhögéstől.

 - A francba – sóhajtott Hayley, miután BZS kihívta felelni. Hayley tegnap egészen este nyolcig fenn volt nálunk, és még mindig azzal a sráccal beszélgetett a Társfoglalón. És természetesen nem tanult, csak épp hogy átnézte óra előtt a vándoralkatraz vagy albatrosz, vagy mi a fene felépítését és vonulását. Általában utálok felelni, de most egy kicsit csalódott voltam, hogy a tanár nem engem hívott ki. Hayley tényleg nem tudott semmit, és a hátsó padból formáltam némán a szavakat, hátha le tudja olvasni őket szájról, vagy pedig ujjal mutogattam el a helyes választ.

 - Hát jó – sóhajtott a tanár a nem-tudom-hanyadik-száz kérdésnél. – Akkor azt mondd meg nekem, hogy melyik rendbe soroljuk be ezt a madarat.

 - Hát, a... – kérdőn nézett felém, én pedig némán mondtam neki, hogy vi-har-ma-dár-a-la-kú, miközben megpróbáltam elmutogatni egy vihart... (xD)

 - A viharmadár-alakúak rendjébe tartozik.

 - Rendben. Hát, ez elég gyenge felelet, de... megvan a négyesed. – ezen a mondaton Hayley látszólag nagyon megörült. A felét én súgtam, a másik felét pedig valahogy csak ki tudta találni.

 - Kösz, Angie – súgta oda felém, miközben a helyére ment. Rámosolyogtam, majd a tekintetem hirtelen BZS felé irányult, aki elég furcsán nézett ránk. Én nagyon megijedtem, mert azt hittem, hogy rájött arra, hogy valójában súgtam Hayley-nek. De csak mosolygott, majd kinyitotta a naplót Hayley-nél, és beírta a jegyét.

 Miközben a vándoralbatroszról áttértünk a feketelábú albatroszra, folyamatosan csak egy mondatot ismételt az agyam: mint egy megakadt lemez.

Rám mosolygott BioszZseni, jeeee! Rám mosolygott BiozsZseni, yippeeee! Rám mosolygott BioszZseni, olééééééé! Rám mosolygott BioszZseni, wíííííí!

 Nem is vettem észre, hogy közben elmosolyodtam. Janie elég furcsán nézett rám, és megint rájött a szívathatnékja. De most nem nagyon törődtem ezzel. Vagyis pont ellenkezőleg: nagyon is törődtem vele.  Rájöttem, hogy valójában mostanában egyre kevésbé zavar az, ha valaki összehoz BZS-vel. Csak nem... !

 Ahogy hirtelen megszólalt a csengő, mintha felébredtem volna a bambulásból. Újra BZS felé néztem, aki épp a cuccát pakolta össze. Nem, nem, nem lehet! Ez lehetetlenség! Nem, nem, nem, nem és nem! Legalábbis ezt szerettem volna. De ahogy felé néztem, kicsit mintha bizsergett volna a mellkasom. A FRANCBA! A QRV@ ÉLETBE! És szerintem ebben jócskán benne vannak a szívatások hatásai is.

 - Ilyen nincs... – motyogtam. Az egyik fiú padtársam kérdőn tekintett rám, de nem igazán figyeltem rá. Csak a tanári asztal felé bírtam nézni. Nem hihettem el, hogy valóban ilyen hülye vagyok, így inkább gyorsan a padomra néztem, összepakoltam a cuccaimat, majd kirohantam a teremből, egyenesen az első emelet felé vettem az irányt. A tanári mellett volt az angol termünk, ahol éppen óránk lett volna. És... jaj, ne! BZS pont most jön le a lépcsőn!

’Végül is, nem nagy ügy.’ Gondoltam magamban. Hát igen, két órával ezelőtt még tényleg nem lett volna az! Lehetetlenség, hogy valóban szerelmes legyen egy közel harmincnégy éves tanárba! Bár egészen fiatalnak néz ki... Persze még ugyanúgy imádtam Marcellt is, de akárhányszor csak megláttam BZS-t, majdnem ugyanazt az érzést éreztem. Azzal a különbséggel, hogy Marcellba bele is akartam esni, de BZS-t egyáltalán nem kívánom. De itt volt a legnagyobb probléma: azzal a három emberrel közölni ezt, akik szívatni szoktak. Hayley, Heni és Janie arcát is elképzeltem, de tudtam, hogy muszáj lesz, mert magamtól sosem fogok kiszeretni belőle, legalábbis rövid időn belül. Ha már ők rángattak bele, ők is húzzanak ki a bajból. Persze hogy Marcellnak nem szóltak volna, de pontosan tudom, hogy milyen megjegyzéseket mondanának. Ki tudja, még talán nem is segítenének, hanem csak még jobban szívatnának. Na jó, annyira azért nem gonoszak. Viszont tudnám, hogy néha összesúgnának mögöttem. És az a legrosszabb, hogy olyasvalami miatt kell elviselned, amiről egyáltalán nem tehetsz! Mert sajna az ember belezúghat olyanba is, akit a legkevésbé sem kíván. De ki mondta, hogy ez ugyanaz-e BZS-vel...

 - Angie, olyan csendes vagy a biológiaóra óta – fordult felém sokat sejtető pofával Heni. Összesen öten ültünk az asztalnál, Natali, én, Janie, Hayley és Heni. És az ebédlőben alig voltak. Így elhatároztam, hogy megpróbálok gyorsan túlesni rajta.

 - Igazából valamit el kéne mondanom. – kezdtem bele egy kicsit halkan.

 - Ó – gúnyolódott Natali. – hehe, mi van, beleszerettél BZS-be?

 - Hagyjad már! Lehet, hogy komoly az ügy – szólt rá Hayley, de nem törődtem vele. Natali-re bámultam, és az arcom eléggé csodálkozónak tűnhetett. Natali is vette a lapot, csak egyelőre még lassan fogta fel. A villája valahol félúton járt a tányérja és a nyelve között, de úgy tűnt, mintha csak egy szobor ült volna előttem, csodálkozva.

 - Te – kezdett bele.

Csak sóhajtottam egy nagyot.

 - Szerelmes vagy?

 - Mi van? – szólt közbe Heni. – muszáj egy egymondatos dolgot négy mondatban kinyögni?

 - BZS-be? – fejezte be egyszerre a két iker.

 - Hagyjátok már! Na, szóval, mi is a valódi gond? – nézett a szemembe Hayley. De csak lehajtottam a fejem, mire lassan mindenki felfogta, hogy az ügy halálosan komoly.

 - És – kezdtem bele remegő hangon. – Ti rángattatok bele, úgyhogy ti is fogtok belőle kihúzni. Ti... szivattatok – az utolsó két mondat eléggé halkra sikeredett, mivel teljesen kifogyott belőlem a levegő. Újból a tányéromra néztem, de most a legkevésbé sem kívántam a lasagnét. Pedig egyszerűen odavagyok érte! Pont úgy, ahogy BZS-ért...

 Nem bírtam egy falatot sem enni, úgyhogy amíg a többiek csendesen ültek, én kivittem a tányéromat. Mire visszaértem, a többiek mind felém fordultak, és nagyon kedvesnek tűntek, és váltig ígérték, hogy természetesen kihúznak belőle.

 - Végül is... kedves tanár – állt mellém Janie.

 - Sajnos – sóhajtottam újra.

 - Figyelj, az, hogy szerelmes vagy valakibe, nem bűn – mondta Hayley, de félbeszakítottam.

 - De BZS az, érted? BZS! És ilyen nincs... úgy értem... bárcsak olyan lenne, mint régen! Nekem csak a kedvenc tanáromon volt, nem olyan szinten, ti néha szívattatok, én visszaszívattam aztán bementünk a stúdióba, megírni a Midnight Blue lemezét... – itt hirtelen elakadt a szavam. Eszembe jutott egy nem is olyan régi szám, ami tökéletesen illett BZS-hez, noha Marcellnak szántam. Pedig ez inkább BZS személyiségéhez hasonlított.

 Délután három körül elindultam hazafelé. Megbeszéltük Hayley-vel, hogy akkor holnap találkozunk a városban, és szemmel tartjuk a Társfoglalóbeli srácot. Láttam, hogy a buszom ott állt a buszmegállóban, de feltámadt bennem a dac, és nyugodtan sétáltam tovább. Vagy megvár, vagy nem alapon mentem a busz felé, de az persze elhajtott. Ránéztem a menetrendre, és rájöttem, hogy ezt a húsz métert érdemes lett volna lefutni, mivel a következő busz csak harmincnyolc perc múlva jön.

 - Ez az én formám – motyogtam magamban, miközben leültem egy kis padra. Arra gondoltam, hogy el is mehetnék fagyizni, ugyanis egy fagyizó körülbelül százhúsz méterre volt tőlem.

 ’ Remélem, nem hagytam a szekrényemben a pénztárcámat’ és mélyen beletúrtam a táskámba. A pénztárcám itt volt, de csak negyven forint volt benne. Eszembe jutott, hogy tegnap költöttem el az egészet, gyrosra meg hasonlókra Hayley-vel. Így hát vártam a buszra, miközben ordított a fülemben a Hot! című szám Avril-től. Nem voltam emberek körülöttem, így elkezdtem karaokézni.

 - You make me wanna scream. You're so fabulous. You're so good to me Baby, Baby. You’re so good to me, Baby, Baby.

 - Szép szám. - szólt hozzám valaki kedvesen. Csoda, hogy meghallottam a hangját a max. hangerő mellett. Felnéztem, és gyorsan kikaptam a fülemből a füldugót. Majd’ elállt a lélegzetem. Csak most uralkodj magadon Angie! NE-VÖ-RÖ-SÖDJ-EL! BZS odajött és leült mellém. Még jó, hogy nem énekeltem tovább a számot! A következő mondat a Kiss me gently-vel kezdődik...

A következő percben megérkezett a buszunk. Hagytam, hogy hadd menjem előre, de ő természetesen maga elé engedett, így képtelen voltam meghatározni, hogy ő hova ült volna – elkerültem volna azt a helyet. Végül nem is ültem le, hanem odaléptem az ablakhoz, és nekidőltem az üvegnek.

 ’Ne légy hülye!’ Figyelmeztettem magam. ’Nehogy bevalld neki! Nehogy meg merd tenni!’, gondoltam, majd BZS felé néztem.