13. rész – Nehéz döntések sorozata... Nem tudom mit tegyek.

 Egészen öt óráig abban a parkban maradtam, majd mire észrevettem, hogy egyre több ember indul el sétálni erre a helyiségre, összeszedtem magam, és lassan elindultam az egyik legközelebbi buszmegálló felé. Hayley-t már úgyse akartam zaklatni, másra meg már nemigen lehet jó a telefonom, így mikor felszálltam arra a buszra, mely a Keleti pályaudvarhoz visz, előszedtem egy fülhallgatót, és belemerültem a fülembe ordító zenébe.

 Alig telt el tíz perc, mire megérkeztem a Keletihez. Lassan óvatosan szálltam le a buszról, mintha tartanék valamitől...

 De szerencsére sehol sem láttam BZS-t. Körülbelül ötvenkor már be is állt a vonatunk. Majd mikor elővettem a jegyemet, még egy kellemetlen meglepetésben volt részem: teljesen kiment a fejemből, hogy a vonatjegyem arra a helyre szól, ami természetesen BZS mellett van. Megálltam a vonat mellett, és haboztam. De nem volt mit tennem, mert mikor megláttam BZS-t, ahogy a vonat felé igyekszik, fogtam magam, és felrohantam a vonatra. Igyekeztem gyorsan lepakolni a cuccaimat, de ahogy megpróbáltam felrakni egy biztonságos helyre a táskámat, a tartalmának a fele kiborult. Káromkodtam egy sort magamban, miközben megpróbáltam gyorsan visszadobálni őket a helyükre. Ekkorra viszont már BZS is ideért. Lehajolt, hogy felvegye az imént kiesett telefonomat, mire én kikaptam a kezéből. Ahogy megpróbáltam elvenni az említett tárgyat, összeért az ujjunk, mire ő rám nézett.

 - Ne érj hozzá – mondtam ellenállást nem tűrő hangon. Legszívesebben mindennek elmondtam volna. BZS újra rám nézett, vágyakozva, de én nem törődtem vele, csak leültem a helyemre, és a lehető leghangosabbra tekertem a hangerőt. Azt gondoltam, hogy egész úton azt próbálja meg elmagyarázni, hogy nem is olyan köcsög meg pedofil, mint én most gondolom, de úgy látszik, hogy ő se a hülyébb fajtából való. Tudta, hogy így csak még jobban undorodnék tőle. Nekem ez már egy kicsit furcsa volt, mikor már több mint tíz perc telt el azóta, hogy felszálltunk, így sandán oldalra pillantottam. BZS elmélyülten gondolkozott. Láthatóan a magyarázaton törte a fejét.

 A következő pillanatban megérkezett végre az, akire már rég vártam. Mikor a jegyellenőr végre lerendezte a dolgát, felálltam a helyemről, magammal vittem a táskámat és a telefonomat. Mielőtt beléptem volna a lepukkant mosdóba, hátrafordultam, majd azt láttam, hogy BZS megpróbált utánam jönni. Gyorsan befordultam az említett helyiségbe, majd magamra zártam az ajtót. Nekidőltem az ablaknak, miközben megpróbáltam megnyugodni. Kézbe vettem a táskámat, majd kikerestem belőle a szemceruzát, és megpróbáltam kihúzni a szememet. Jó erősen. Mindig, amikor dühös vagyok, teljesen körbehúzom vele a szememet, hogy még a pillantásom is sötét legyen. Bárkire rá tudok így ijeszteni. A módszer másik része is bevált, mert így azon gondolkodtam, hogy ne fussak ki a vonalból, nem pedig azon, hogy mit is érzek valójában BZS iránt. Igen, gyűlölöm. Úgy, mint soha senki mást. Feladtam érte az együttest, a világ legrendesebb, legönzetlenebb, legjóképűbb pasiját, aki szeretett... Az együttesbe már nem fogad vissza, Marcell se fog nekem megbocsátani, a gondok okozóját pedig teljes szívemből utálom. Au, a francba! Majdnem kiböktem a szemcerkával a szememet, és még a vonalból is kifutottam. Kezdhetem elölről az egészet. Gyorsan lemostam az eddig felfestett vonalakat, majd újrakezdtem az egészet. Végre, megvagyok az egyikkel! Megpróbáltam a másikat is ugyanúgy kihúzni, de mikor BZS hirtlelen megszólalt, elrontottam.

 - Angie...

Megpróbáltam nem törődni vele, de majdnem elfutotta a szememet a könny. Szerencsére csak majdnem. Ismét lemostam a sminket, majd újra próbálkoztam, a zavaró tényezők ellenére.

 - Tisztába vagyok vele, hogy teljes szívedből utálsz most, Angie. De nem láthattad a teljes jelenetet…

Aha, tehát ég utána is folytatódott? – dühöngtem magamban.

 - Úgy értem... Utálom Zitát.

Látom...

 - A vége felé már megpróbáltalak megkeresni téged, de sehol sem találtalak. Eszembe jutott a reggeli émelygésed, így gondoltam, biztos kimentél a levegőre, vagy legalább egy olyan helyre, ahol nincsen nagy tömeg... de egy idő után elkezdtem aggódni, hogy mi van, ha összeestél... Odamentem a pulthoz megkérdezni a barátom, hogy nem látott-e téged. Ekkor odajött Zita, és megint újra próbálkozni kezdett. És mielőtt bármit szólhattam volna, egyszerűen letámadt, és nem tudtam védekezni ellene...

Nem tudtál védekezni a csókjának... – gondoltam keserűen, mikor végre befejeztem a sminkelést.

 - Én még mindig őrülten szeretlek téged... nem kell mondanod semmit, megértelek téged...csak... kérlek, gondolt át még egyszer. Nem olyan a helyzet, mint te hiszed.

Vagy mégis... – gondoltam magamban, és teljes erőmből igyekeztem azon, hogy a könnyeim ne mossák le nagy nehezen elkészített sminkemet. Nem is olyan sokára halk léptek zaját hallottam, ahogy lassan távolodnak tőlem...

 Még így se voltam benne biztos, hogy elment, így még vártam egy kicsit, míg biztos nem lettem a dologban. Lassan kinyitottam az ajtót, majd kiléptem. De még nem mentem vissza. Maradtam BZS látótávolságán kívül, miközben a vonat mellett elfutó tájakat néztem. Előkerestem a telefonomat, majd tárcsáztam Hayley-t, mit sem törődve a villogó akkumulátor-jelzéssel.

 - Csak most vedd fel... kérlek... – motyogtam, majd a következő pillanatban meghallottam a német lány köszönését.

 - Szia Hayley.

 - Szia Angie. Na, milyen volt a parti?

 - Csodás... – hazudtam, de ő hallotta, hogy a sírás kerülget.

 - Angie, mi történt?

 - Itt most nem tudom elmondani, mindjárt le fogok merülni. Felmegyek hozzád olyan két óra múlva.

 - Rendben.

 - Hívd Marcellt is...

 - Mi? Marcellt? Hozzám?

 - Csak... hívd! Muszáj lesz vele beszélnem.

 - Megpróbálom.

 - OK, nagyon köszi. Na, leteszem, mert merülök le...

 - De mégis mi történt?

 - Meg...csalt... – nyögtem, majd megnyomtam a piros gombot. Sűrűn pislogtam, hogy felszáradjanak a könnyeim, majd mikor sikerült ezt elérnem, visszaindultam. Csöndben leültem BZS mellé, ő meg szerencsére békén hagyott.

Alig másfél óra múlva megérkeztünk a végállomásra. Szinte lerohantam a vonatról, majd gyors léptekkel elindultam a buszok felé. A megállóból már éppen ki akart gurulni egy busz, de szerencsére rohanva elértem. Így még BZS-től se kellett tartanom. Az út rövidebb volt, mint hittem, így fél kilenc előtt tíz perccel meg is érkeztem ahhoz a bérházhoz, ahol Hay lakik. Felrohantam a tízedik emeletre, majd kimerülten dőltem neki a csengőnek.

 - Szia Angie – nyitott ajtót Hay.

Nem is vettem észre, hogy nem köszöntem neki, hanem egyszerűen csak berontottam a lakásába, majd pár bizonytalan lépés után levetettem magam az ágyra.

 - Angie?!

 - Megcsalt… az a szemét… pedo…fil… - zokogtam, miközben az arcom a bevetetlen ágya felé fordult. Nem igazán tudott mit szólni a témához, így készségesen megvártam, amíg lenyugszom egy kicsit.

 - Csak ne mondd azt hogy te megmondtad… - motyogtam neki.

 - Nem mondom. De mindjárt itt lesz Marcell. Szerintem szedd magadat egy kicsit rendbe... – mondta, majd szinte ugyanabban a pillanatban csengettek. Azokat a könnycseppjeimet, amiket nem szívott fel a takaró, gyorsan letöröltem az arcomról, majd vettem egy mély lélegzetet, és odaléptem az ajtóhoz. Épp kinyitottam az ajtót, mikor...

 - Jó napot! Elnézést a zavarásért, de gondolom önt is érdekelheti kihagyhatatlan ajánlatom... – kiáltott egy ürge, 400 szórólappal a kezébe. És nem bírta befejezni egyszerűen, mindenképp belém akarta magoltatni, miért érdemes az ő árucikkeit választani. Hayley lassan odalépett mellém, hogy segítsen levakarni az ürgét, mikor hirtelen Marcellt pillantottam meg, ahogy felfelé igyekszik a lépcsőn. Körülbelül már csak 10 lépcsősor választott el minket, mikor kissé ziláltan felnézett. Először az ürgét látta meg, viszont ahogy engem is megpillantott, villámgyorsan megfordult, és lefelé vágtatott tíz emeletet. Természetesen utána vetettem magam, de talán túlságosan is hevesen, mert azt vettem észre, hogy mind a négyszáz db szórólap a földön hever. De ez most nem érdekelt, csak Marcell után rohantam. Sajnos körülbelül a nyolcadik emeletnél túl rosszul léptem, mert kibicsaklott a bokám, az utolsó két lépcsőfokot pedig már zuhanva tettem meg.

 - Már csak az hiányzik, hogy begipszelt lábbal kelljen a suliba rohangálnod – mondta Hayley. Nem tudtam mit tenni a Marcelles-ügy érdekében, így bicegve felmentem a tízedik emeletre, gyorsan összeszedegettem a szórólapokat, majd a morcos ürgét magára hagyva bementünk a lakásba. Csendesen nekidűltem az ablakpárkányra, miközben hallgattam Hayley-t, ahogy Bill egyik számát leszintetizátorozza. Pár perc múlva felkaptam a fejem:

 - Jaj ne...

 - Hm? – érdeklődött Hay csekély kíváncsisággal.

 - BZS kontra Marcell... ez a köcsög utánam jött...

 - Hogy mi?! – hagyta abba Hay a szintetizátorozást, majd mellém furakodott. – Ó hogy az a...

 - Le kéne mennünk. Ki tudja mi lesz ebből... – néztem újra a buszmegálló melletti helyre.

 - Rendben. Jól van a lábad?

 - Persze – mondtam még, mielőtt lesiettünk volna. Jó egy perc alatt leértünk. Ahogy BZS meglátott, egészen ellágyult az arca, mintha elfelejtette volna nézetletérésünket. Marcell úgy nézett rá, mintha most rögtön meg akarná öni. Gyorsan közéjük álltam, mielőtt még verekedés tört volna ki. Egy jó hangos veszekedés után Marcell hirtelen megfordult, majd bevetette magát a buszba, aminek az ajtaja épp akkor záródott volna. Hirtelen olyan nagy csend lett... BZS rám nézett.

 - Angie... – tett felém egy bizonytalan lépést, mire én hátrébb léptem tőle.

 - Fogd be.

BZS megdermedt. Vágyakozva nézett rám égő kék szemeivel, és hirtelen eljutott a tudatomig: akármennyire is utálom őt a szombati parti miatt, mégis szeretem... Szerencsére a távolban megláttam a közelgő buszomat, így felszálltam rá. BZS habozott, mikor Hayley ezt mondta neki:

 - Hülye pedofil... – és ezzel végképp lemondott arról, hogy felszálljon utánam. Egész úton a sírás kerülgetett... Alig negyed óra múlva már ott ültem egy másik buszmegállóban, és már lassan tíz óra is elmúlt, a buszmegálló mégis teljesen üres volt. Érthető, a következő busz csak negyven perc múlva jön... Ősz ellenére még mindig nagyon meleg volt, én mégis valami hideget éreztem belül... Majd azt vettem észre, hogy újra folynak a szemem sarkából a könnyek. De nem érdekelt, átengedtem magam a sírásnak. Annyira szerettem volna, ha ez az egész ügy meg se történt volna... Midnight Blue... Marcell...

 Milyen jó lenne, ha ilyenkor Marcell átölelne...

Ahogy egyre többet gondoltam Marcellra, annál jobban sírtam. De nem tehettem róla. Azon is sírtam, hogy milyen szerencsétlen vagyok. Mégiscsak szerelmes vagyok, egy hülye pedofilba... nem hülye... és nem is az... Csak hét év...

Mintha valaki megértette volna, mit is akarok, hirtelen éreztem, hogy egy erős, egyben gyengéd kar ölel át és szorít magához. Beszívtam az ismerős dezodor illatát.

 - Angie… én őrülten szeretlek. Felejtsük el végre a tegnap történteket... – suttogta, majd megcsókolt. Tudtam, hogy szeret, de nem megyek vissza hozzá.