14. rész – Egy újabb kirándulás, immár a régi ofőnk, Heni MatekZsenije nélkül. BZS elvitt minket egy háromnapos túrára, de a dolgok a második nap estéjén (vagyis inkább a harmadik nap hajnalán) váratlanul fejeződnek be (vagy kezdődnek el?).

 Így a legjobb. Soha nem megyek vissza BZS-hez, de barátok maradunk. Szerdán aztán, mikor vége lett a sulinak, felhívtam hozzám Hayley-t. Fél hétkor értünk a buszmegállóban, és a buszra vártunk, immár BZS nélkül.

 - Olyan furi – mondtam egy kis hallgatás után.

 - Mi? Hogy BZS ma nem ostromol itt?

 - Aha. Végre nyugi van.
 - Az. De hogyhogy nem örülsz?

 - Örülök.

 - Ez aztán lelkesen hangzott! Történt valami tegnap délután?

 - Semmi. Semmi említésre méltó.

 - Aha, persze, nekem meg lila a hajam!

 - Jól is állna – nevettem. Aztán persze elmondtam neki a tegnapi fejleményeket, amit Hay tátott szájjal fogadott.

 - Hát... pedig én azt hittem, hogy még legalább egy hónapig nem fogsz kibékülni vele. De azért örülök, hogy nem mész vissza hozzá.

 - Jó. Talán jobb is így.
 - Nekem elhiheted.
 - Oké.

 - Tényleg, és mi van Tomival?

 - Tomival? – néztem rá értetlenül, mert hirtelen egy Tomi nevű ismerősöm se jutott az eszembe, kivéve a szomszéd fiatal németjuhász kutyája.

 - Tudod – hadonászott a kezével. – Szőke hajú, pesti srác a netkávézóból! Egyszer már vacsoráztál vele meg a haverjaival az ikrekkel együtt, nem?

 - De. Így már vili. Talán újra találkozom vele. Csak az a röpke kétszáz kilométer kicsit bökkenő...

 - Szereted?

Ezen elgondolkodtam egy kicsit.

 - Eddig csak haveri alapon. És talán Marcell miatt is.

 - De most nem áll az utadban...

 - Pontosan – sóhajtottam. – És most annyira fura érzésem van.

 - Lelkifurdalás? – próbálta eltalálni.

 - Nem.

 - Hát akkor?

 - Alig két hete ebben a buszmegállóban álltam. Majdnem minden nap itt vagyok, délután, vagy kora este. Majd összejöttem egy tanárral, és talán mindez nem így alakult volna, ha nem ugyanarra lakik, mint én. Nemcsak összejöttem, de is feküdtem vele. Egy tanárral! Mintha hónapokkal, vagy évekkel ezelőtt lett volna... Most meg tisztára úgy érzem magam, mint egy normális korombeli, aki korabeli srácokkal randizik, szakít az előző barátjával... Mintha a BZS-s ügy nem is lett volna.

 - Inkább örülj neki, hogy visszaszálltál a normális életbe, mert ez a tanáros dolog nagyon, nagyon durva volt.

Nem mondtam semmit, inkább felhívtam Tomit, és megbeszéltünk egy időpontot. Hay szerint nagyon is látszott rajta, hogy odavan értem.

 - Ha te mondod – vigyorogtam.

Tomi csak két hét múlva jött Miskolcra, pont egy csütörtöki napon. Így nagy ívben szartam a holnapi házikra, és inkább a randira készülődtem az új sminkcuccaimmal, amiket még tegnap vásároltunk össze Hayley-vel. Szerencsére időben odaértem a megbeszélt időpontra, pedig egyszer otthon hagytam a bérletemet, másodszor meg a 14H-s busz helyett véletlenül a 14-esre szálltam. Egy Pizza Táborban találkoztunk, pontban négy órakor. Már nem is emlékeztem rá, hogy Tomi ilyen jóképű volt. Nagyon aranyos volt, és a randi után ragaszkodott hozzá, hogy hazakísérjen.
 BZS éppen egy boltból jött ki, mikor Tomival nevetgélve a buszmegállóba értünk. Jól megnéztem BZS arcát, és úgy láttam, hogy egy kicsit szomorú volt – de amúgy semmi különös nem történt. Sőt, hogy nekünk – pontosabban nekem – ne legyen kellemetlen, BZS még a buszra sem szállt fel, inkább megvárta a következőt.

 - Ki volt az, akinek köszöntél? – kérdezte Tomi, mikor a busz hátuljában helyet foglaltunk.

 - Csak a... biosztanárunk. Ő az... Osztályfőnökünk, a maradék másfél évre...

 - Aha. Értem. Valahonnan annyira ismerős volt az arca. Hm, nem vele voltál egy szombati partin?

 - Milyen partin? – kérdeztem döbbenten.

 - Kábé egy hónapja. Volt egy parti, Budapesten, engem a haverom hívott el. Láttalak a partin, és egy sráccal voltál, aki kísértetiesen hasonlított a tanárodra.

 Bukta! Hidegzuhanyként ért Tomi felismerése. És ilyen helyzetekben nem tudok hirtelen dönteni. De nem is akartam neki hazudni erről az egészről, persze az igazat sem akarom neki kitálalni. Képzelem, hogy ezek után milyen gyakran keresne...

 - Talán tévedtél – mondtam neki, és amilyen gyorsan csak lehetett, témát váltottam. Ismét BZS buszmegállójában szálltunk le, egyszerűen azért, mert az enyémben még mindig az építkezés folyt.

 - Megismételhetnénk még egy ilyet – búcsúzott. Közelebb hajolt, és megcsókolt.

 - Hát akkor... szia – köszönt el.

 - Szia... – néztem utána.

Hát igen, Hayley-nek igaza volt. Tényleg nem voltam normális, mikor abba a hülye BZS-s ügybe keveredtem. De most végre visszaszálltam a földre, és megint normális életet élek.

 Amint felértem a szobámba, rögtön bekapcsoltam a gépemet, és ráléptem az MSN-re. Egy pár haveromon kívül ott volt még Hayley, és... Marcell is. Egy pillanatig arra gondoltam, hogy itt MSN-en talán könnyebben meg tudnánk beszélni a dolgokat, de aztán rájöttem, hogy talán mg le is vagyok tiltva neki.

 De mégsem! Mert a következő pillanatban ő maga szólított meg engem:

 - Szia!
 Eléggé meglepődtem rajta, de azért visszaköszöntem neki, miközben Hayley már a negyedik rezgő figyelemfelkeltőt akarta küldeni nekem. Marcell még mindig gépelt egy jó hosszú szöveget, így átléptem Hayley-hez.

 - Nyugi, nem haltam meg!

 - De akkor hol voltál?

 - Marcell megszólított MSN-en!

Pár perc múlva végre visszaírt Hayley is meg Marcell is.

 - Hát akkor sok szerencsét Angie! J

Átléptem Marcellhez, aki a következő üzenettel várt:

 - Csak szerettem volna bocsánatot kérni. Valóban nagyon kiakadtam, de utána azért voltam mérges, mert féltettelek. A fiúk között elterjedt, hogy a biológiatanárunk talán egy pedofil. Én meg elhittem, pedig senki sem tudta eddig bebizonyítani.

 Dehogynem, gondoltam.

 - Az együttesünket természetesen nem akarom befejezni, főleg mert most egyre nagyobb sikereket érünk el. Csak azért mondtam, mert valami nagyon bántót akartam mondani.

 - Mindketten nagy hülyeséget csináltunk. De főleg én. – írtam neki vissza.

 - Szóval nincs harag? – kérdezte.

 - Dehogy van! Igazság szerint nekem kéne bocsánatot kérnem tőled.

 - Nem érdekes. Amúgy Hayley-től hallottam, hogy jársz Tomival.

Kicsit meglepődtem, hogy Hayley mindent elmondott neki.

 - Igazából reménykedtem, hogy nem tudod.

 - Miért?

Éppen azon gondolkodtam, hogy mit írjak neki vissza, mikor megelőzött egy üzenettel:

 - Én is járok valakivel. Szóval... csak azért mondom, hogy ne legyen lelkifurdalásod, vagy ilyesmi. Amúgy... tényleg pedofil? – kérdezte még, BZS-re célozva.

Vártam egy pár percet, mert elgondolkodtam ezen az egész dolgon, majd visszaírtam neki egy nagyon hosszú mondatot.

 - Az.

Mivel ő sem írt még vissza, küldtem még egy üzenetet.

 - De gondolom valóban dühös voltál. Már nem csak a féltés miatt, hanem mert megcsaltalak.

 - Szóval igaz?

 - Mi? Hogy BZS-vel jártam? De hiszen eddig is tudtad! – nem szívesen beszéltem erről a témáról, de tudtam, hogy ez hozzá tartozik az ügyhöz, főleg ha megcsalásról van szó.

 - Szóval... Úgy csaltál meg. Egy tanárral. Egy este.

Innentől egyszerűen nem tudtam tovább írni, mikor Marcell elküldte ezt az üzenetét. Borzasztó zavarban voltam, szégyelltem magam, és közben meg nem tudtam, hogy mit is érzek BZS iránt. Egyszóval, mindenfajta érzés volt bennem.

 - Viktor és Heni is kíváncsiak lesznek arra, hogy miért is volt köztünk mosolyszünet. És hogy miért akartuk felrúgni az együttest... és hogy miért szakítottunk. Pontosabban ki miatt.

 - Tudom.

 - El akarod nekik mondani?

 - Hogyne! Nem hinném, hogy bármi közük is lenne hozzá... Meg lehet, hogy mindkettőnket kirúgnának. Mármint engem meg BZS-t.

 - Benne van a pakliban. De azért megértelek. És tudd, hogy már egyáltalán nem haragszom rád. Úgyse változtat semmit sem a dolgon. De lehetünk még barátok.

 - Ezt most komolyan...

 - Igen, komolyan mondom J

Még mindig nem hittem el, hogy valaki ennyire nagyszerű is lehet, mint a volt pasim. Ráadásul azzal a lánnyal, aki a biológiatanárával csalta meg.

 Elfordítottam a fejem a monitortól, és sikerült megtapasztalnom, hogy már nyolc óra is elmúlt. A kedvenc sorozatomnak most lesz az évadzáró epizódja. De ugyanolyan szívesen beszéltem volna Marcellal, mint amilyen kíváncsi voltam a legkedvencebb sorozatomnak a végére is. Azonban Marcell döntött helyettem:

 - Na, asszem, én megyek és megnézem a kedvenc sorozatomnak a végét.

 - Én is. Alig várom J.

 - Szia – köszönt el.

 - Szia. – írtam neki vissza. Mivel még volt pár perc a kezdésig, átléptem Hayley-hez, és mindent el akartam mondani neki, meg hogy már minden rendben, de sajnos kilépett az MSN-ből. Biztos kaját vásárol magának a TV elé, mert ő is imádja ezt a sorozatot.

 Fél kilenckor az éjjeli szekrényemen rezegni kezdett a telefonom. Tomi volt az, egy SMS-sel.
 " szia lenne kedved eljonni velem egy bp-s discoba 3 het mulva? Rio-t jatszak majd /bocsi h ilyenkor irok/"

 Nem igazán ismerem R.i.o.-t, de a Shine On című számát imádom tőle.

Viszont másnap pénteken, mikor becsengettek bioszórára, és BZS beviharzott a terembe, közölte, hogy az óra első felében megbeszéljük a kirándulásos témát, mert az kellene, hogy hány fő tud jönni. Hamarosan kiderült, hogy BZS, a jelenlegi osztályfőnökünk egy háromnapos kirándulást szeretne a Bükkbe az osztállyal. Eddig még sosem voltunk vele, mivel Heni MatekZsenije, vagyis a régi osztályfőnökünk lelépett külföldre a barátnőjével (vagy már inkább a feleségével). Három hét múlva indulnánk, pénteken. Valahonnan ismerős volt az időpont, de mégis jelentkeztem a várható emberek közé, akik el tudnak jönni. Mikor aztán hazaértem, rájöttem, hogy pont pénteken fogják játszani R.i.o.-t.

 Meg is említettem ezt MSN-en Tominak, de azt mondta, hogy két hónap múlva is ugyanez a parti lesz, hát majd elmegyünk akkor. Hihetetlenül kedves volt tőle. Biztos megértett, hogy mennyire odavagyok az erdei túrákért.

 Ez alatt a három hét alatt alig történt valami izgalmas. Minden tantárgyból új tananyagot veszünk, így alig van valami szabadidőnk.

 Az egész osztály már október elejétől készül a 10-iei kirándulásra. Érthető: ez lesz az első túránk BZS-vel. Mindenki kíváncsi volt erre a kirándulásra – kivéve engem. Na, jó, engem is lekötött valamennyire ez az egész – de én nyilván más szögből tekintek erre az egészre, tekintettel arra, hogy alig másfél hónapja ezzel a tanárral töltöttem az éjszakát, akivel most ismét egy szobában fogok majd aludni – persze az osztály többi tagjával együtt. Hát, nem tudom, hogy lesz-e valami zűr. Igazság szerint kicsit félek ettől az egésztől. Na, jó, nem félek, de tartok. Vagyis félek.

 Pár perc múlva Hay is feljött MSN-re, így elmondtam neki hogy most éppen mi kötött le.

 - Egyszerű – írta. – Nem mész el. Úgyis más programod lenne a világ egyik leghelyesebb és legkedvesebb pasijával, nem?

 - Most Tomiról beszélsz?

 - Nem, BZS-ről! Te fool, persze, hogy Tomiról.

 - Hát igen, valóban egyszerű lenne. Az anyám nem enged fel Pestre, meg szerintük amúgy is rám férne egy kis szabadlevegő. Nyilván céloztak a kirándulásra. De amúgy is élek-halok az erdei túrákért...

 - Hát ez pech. De... amúgy is szakítottatok BZS-vel, nem? Meg aztán nem hinném, hogy rád mászna néhány tucat gyerek szeme láttára :D
 - Lehet... de egy picit asszem paranoiás vagyok.

 - Nagyon! Nyugi! Nem-Lesz-Semmi!

De aztán mégis lett. Mert a túra előtt kiderült, hogy nem egy egyszobás szállodában leszünk majd, hanem egy tizenöt szobásban, mindegyik kétszemélyes – pont elférünk, ha BZS-t is számoljuk. Hogy ne legyen vita, sorshúzással döntöttük el, hogy ki kivel lesz. És én kivel lettem? Ami tuti, hogy nem véletlen. Fogadni mernék, hogy nem véletlen. Janiék egy kicsit rám vigyorogtak (elmondtam nekik, hogy már kiszerettem BZS-ből, de ennél többet egyáltalán nem tudtak), Marcell pedig egy kicsit aggódva nézett rám, de néhány szemkontaktussal megnyugtattam. Az első éjszakán semmi sem volt, egyszerűen a fal felé fordultam (merész húzás volt, de nem tudtam jobbat...), és nemsokára el is aludtam.

 Másnap tizenöt kilométert sétáltunk egy gyönyörű, sziklás csúcs felé, majd ugyanennyit vissza, egy kis éjszakai túrával vegyítve. A francba! Eszembe jutott, hogy ma pont szombat van. Szombat este, szombat este, szombat este...

 Hajnali kettőkor léptem be a szobámba. BZS a saját ágyán ült (az enyém a szoba másik oldalán van), és írt valamit. Eszembe jutott az a hülye meggondolatlanságom, ami miatt hetekig ijedeztem, a vonatos émelygéstől kezdve. A teszt szerencsére negatív lett.

 BZS most becsukta a füzetét, amibe eddig írt, majd rám nézett. Eszembe jutott, hogy mennyire odavoltam a kék szemeiért – mi tagadás, most is leblokkoltam egy kicsit. De határozottan suttogtam:

 - Nem...

 - Én csak egy csókot akarok. Egy utolsót.

 - Úgy emlékszem, megbeszéltük, hogy csak barátok maradunk.

 - És baráti csók nincsen? – mosolygott, miközben leültem mellé. Nem füzet volt, amibe írt: csak néhány javítódolgozatot javított.

 - Talán... – mondtam, miközben belenéztem a szemeibe. Becsuktam a szememet, mialatt ő lassan közelített felém az arcával.

 Nagyon lassan csókolt – mintha bizonytalan lenne. De pár perc múlva már nem ezt éreztem. Mivel úgy sokkal kényelmesebb, ledőltünk az egyszemélyes ágyra.

 De szerencsére időben észbe kaptam. Megint azt éreztem, hogyha most nem hagyom abba, később nem leszek rá képes. Így finoman, de határozottan eltoltam magamtól.

 - Csak... barátiról... volt szó.

 - Tudom. De én még mindig nem tudom kiverni a fejemből azt a szombat éjszakát. Most is az van.

 - Volt. Már vasárnap van, már két órája... Jó éjt – mondtam, majd lefeküdtem aludni.