15. rész – Nem tudom, valójában mit akarok... Az az esti csók mindent megváltoztatott... Azért a kirándulásért majdnem az életemet adtam...
Vagy legalábbis úgy tettem, mintha aludnék. Nem tudom, mi ütött belém... Mintha megint akartam volna...
- De nem! Nem tehetem meg még egyszer! - gondoltam magamban. Hisz annyira bonyodalommal járt ez az egész... Hogy BZS-vel járok... A tanárommal! Még mindig nem voltam képes felfogni, hogyan történhetett meg ez az egész. Az okát nem tudtam, azt viszont igen, hogy valóban én tettem meg, és valóban, még most is ezen gondolkozom.
- Angie, állítsd le magad... - suttogtam magam elé alig hallhatóan. Némán bámultam az előttem lévő falat, végül egy kis gondolkodás után fogtam magam, és megfordultam a másik irányba.
Igazság szerint nem lepett meg a látvány, ami a szemem elé tárult: BZS az ágyon feküdt, és engem nézett. Én pedig őt. Majd visszafordultam egy negyed fokot, és immár a plafont bámultam. Nem bírtam leállítani az agyamat, ezért felkeltem, és elindultam a mosdó felé.
- Angie? - csodálkozott rám Hayley, mikor beléptem az említett helyiségbe.
- Igen, én vagyok. Hát te meg...
- TE mit csinálsz itt?
- Csak... nem voltam álmos.
- Persze...
- Ha álmos lennék, akkor már nyilván régen aludnék! Mégis, mit gondolsz? - förmedtem rá, de nem volt hozzá elég erőm, hogy az utolsó mondatot határozottan mondjam ki.
- Már megint mit csinált az a pedofil?
- Ne-hívd-így...! - néztem rá, és még én magam is meglepődtem.
Hayley meg sem bírt szólalni. Ijedt, és egyben csodálkozó arccal vizslatott.
- Angie... Mi a fenét műveltetek?
- Semmit... Semmit sem az égvilágon...
- Semmi olyasmit, amit eddig nem tettetek meg? Ne nézz már hülyének!
- Pedig az vagy... - futott át rajtam egy halvány mosoly.
- Tudom, de akkor se! - nevetett. - Na, szóval, mondd el, hogy mi történt, mert szétpukkadok a kíváncsiságtól.
- Megcsókolt.
Hayley ledöbbent.
- ... Ennyi? Ámbár ez is egy csókkal több, mint kellene... jaj, Angie, te tényleg ennyire akarod? - nézett rám szánalmasan.
- Hayley, ez csak is rám tartozik!
- Igen, de én meg a barátnőd vagyok, aki mellesleg kívülről szemléli a dolgokat! Te tényleg újra akarod ezt az egészet?
- Nem tehetek róla! Szeretem...
- Tomira is ezt mondtad, nem?
- Tomi aranyos, de vele valahogy nem tudnám átélni ezt az egészet, amit BZS-vel...
- Honnan tudod? Csak egy randitok volt!
- De hidd el, kiismertem őt. Ő korombeli, nem okosabb más, ehhez hasonló korú srácokhoz. BZS tapasztaltabb.
- Ne, hagyd abba, mielőtt belemennél a részletekbe! - tiltakozott Hay.
Felvontam a szemöldökömet, és abbahagytam.
Hayley egy nagyot sóhajtott, majd elkezdte:
- Nézd, én elhiszem, hogy milyen a szerelem... De ő maga mondta, hogy korábban éppolyan fiatalokat használt ki, mint te.
- Igen, de...
- És honnan tudod, hogy nem mondott-e ugyanilyeneket azoknak a másik szerencsétlen lányoknak?
- Beszélnem kéne az egyik exével. Talán így megtudnám. Ámbár... kétlem, hogy valóban csak kihasználni akart. Ha igen, akkor nem harcolt volna ennyire értem.
- Lehet. De már nem tudom, hogy mit gondoljak. Ezt neked kell megoldanod.
- Tudom. Nehéz helyzet... Istenem, miért nem élhetek normális életet? - mondtam, de már majdnem elsírtam magam. - minden majdnem jól alakult...
- Ha valóban így érzel BZS iránt, nem hinném, hogy sokat változtatott volna az, ha nem jöttél volna a kirándulásra. Előbb-utóbb úgyis megtörtént volna ez a csók, nem?
Hallgattam.
- Nem tudom...
- Figyelj, akármi történjék, én melletted állok. És egy igaz barátként próbállak figyelmeztetni, hogy mit teszel...
- Tudom, hogy mit csinálok, és annyiszor próbáltam már új életet kezdeni, de BZS mindig visszahúzott. De... Hálás vagyok neked.
Hay elmosolyodott.
- Tudod, hogy rám számíthatsz. Na... szerintem én mentem aludni. Úgyis korán kelünk holnap, nem? Neked meg drukkolok, hogy minden jól alakuljon. Ha újra jársz BZS-vel, hát legyen. De szerintem nem éri meg, hogy pont most emiatt kirúgjanak téged. Bár nem tudom, honnan tudhatná meg bárki is.
- Na igen...
- Te nem jössz?
- De, mindjárt... Gyűjtök egy kis erőt.
- Oké... Addig is jó éjt.
- Szia...
Hay kiment, én pedig belebámultam egy tükörbe. Ha egyedül vagyok, mindig egy tucat gondolat kering a fejemben. Meglocsoltam az arcomat hideg vízzel, hogy valamiképpen magamhoz térjek, majd elindultam vissza.
BZS megint a dolgozatokat javította, mikor beléptem.
- Nem tudom, mit akarok... - szólaltam meg akaratomon kívül is.
- Tessék? - nézett fel BZS, majd folytatta: - Pedig azt csak te tudhatod...
- Tudhatni... Lehet, hogy csak én... De más sejtheti, nem?
- Kire célzol? - nézett rám, miközben közeledtem felé. Ránéztem, és próbáltam megszólalni, de nem tudtam.
- Ha engem kérdezel... Szerintem nem véletlen, hogy annyiszor próbáltad már újra kezdeni, végül mégis mindig itt kötünk ki... Én viszont szeretlek téged. És eszem ágában sincs téged is úgy kidobni, mint a többieket. A többiekbe nem szerettem bele. Téged viszont akarlak - hajolt oda hozzám.
Kinéztem az ablakon, majd halkan megszólaltam:
- Csak arra tudok gondolni... Hogy mi lenne, ha újra kezdenénk?
BZS arcán a meglepettség, és egyben a boldogság is határozottan látszott.
- Csak... tudom, milyen bonyodalommal járna.
- Engem nem érdekel a külvilág. Csak az számít, hogy boldogok legyünk. És ha ez a módja, hát legyen ez. De... téged ez befolyásol?
- Nem tudom. Ez annyira más ügy a többinél...
- Ha nem lennék a tanárod, ez könnyebb lenne, igaz?
- Azt hiszem... bár úgy talán össze sem ismerkedtünk volna.
- Lehet... - mondta, miközben a kezemet lassan a feje mögé vittem, majd annyira közel húztam magamhoz, mígnem össze nem ért a szánk. Egy fél perc múlva abbahagytuk, majd megszólalt BZS:
- Angie... én őrülten szeretlek... Újra kezdjük?
-... Kezdjük... - mondtam pár lélegzetvétel után, majd folytattuk a csókolózást. Egy perc múlva megnyugodva abbahagytuk.
- Jó éjt - néztem fel rá.
- Jó éjt...
***
Reggel muszáj volt mindenkinek hatkor ébrednie, mert legkésőbb hét óra előtt el kellett indulnunk, ha a megbeszélt időpontra egy barlanghoz akartunk érni. BZS reggel egy csókkal köszöntött, jóval hat előtt.
- Még csak fél hat... - dünnyögtem, bár ez úgy hatott rám, mint egy energiaital.
- Te mondtad, hogy ilyenkor szoktál kelni... - mosolygott rám a tökéletes mosolyával és a feltűnően kék szemével.
- Igaz - álltam fel, majd elindultam a mosdó felé.
Szerencsére sikerült 6:50-kor elindulnunk, és majdnem délre oda is értünk ahhoz a hatalmas, gyönyörű barlanghoz. Mindenkinél volt valamilyen alapdolog a barlangázáshoz, így mire tizenkét óra lett, már mindannyian benn voltunk a barlang mélyén.
- Széééép... - mondtam, és ez szépen is visszhangzott végig.
- Bírjátok az iramot? - kiáltott hátra az osztálynak BZS, mire mindenki egy hangúan azt kiáltotta, hogy Igeeeeeeeeeeeeeeeen.
Azonban hamarosan egy meredek, keskeny úthoz értünk, és az alattunk lévő sziklák az apró vízeséstől nedvesek is voltak.
- Csak egyenként. Aki akar jönni, az jöhet, aki maradni akar, az várjon itt fél órát - kiáltotta hátra BZS, majd elindult, utána következett néhány stréber gyerek, majd Viki, én és Hayley, mögöttünk pedig az osztály háromnegyede. Viki amúgy csak azért jött velünk, mert minden srácnak be akarta bizonyítani, hogy milyen merész vadmacska. Az út felénél azonban letört az egyik körme, tökéletes kezét pedig megcsikarta, és kifolyt belőle egy aprócska vércsepp. Erre elkezdett sikítani, így mindenki láthatta, ahogy kapaszkodás helyett elkezd hadonászni a kezével meg hisztizni. Az egyik mozdulata olyan jól sikerült, hogy majdnem beleesett a jéghideg, mély vízbe. Azonban az én reflexem gyors volt, így gyorsan el tudtam kapni a karját, ő viszont magával rántott. De őt meg a mellette lévő fiú fogta meg, aki a másik kezével egy kiálló sziklafalba kapaszkodott, így őt nem fenyegette a veszély. Egy másodpercig így voltunk: a srác, aki Vikit fogta, és én, aki Viki kezébe kapaszkodott. Azonban Viki azt sikította nekem, hogy "Engedj eeeeeeel", majd a hasamba rúgott egyet rózsaszínű cipőjével. Akkorát rúgott belém, hogy egy pillanatra eleresztettem, mert a hasamhoz akartam kapni: azonban ez is elég volt, hogy lefelé kezdjek el zuhanni. Hallottam még, hogy Hayley és BZS a nevemet kiáltja.
***
Ahogy lefelé zuhantam, megpróbáltam belekapaszkodni egy-egy kiálló sziklába, de mind nyirkos volt. Már csak pár méterre voltam a vízeséstől... Azonban szerencsém volt, mert egy két méterre kiugró sziklafal megállított, de nagyon fájt a hasam és a jobb karom, amivel az esést próbáltam fékezni.
A vízesés zuhogásán kívül nem hallottam egyéb hangot egy ideig. Majd egyszer csak BZS hangját hallottam meg:
- ANGIE! - a fölöttem magasodó kisebb-nagyobb szikláktól nem igazán láttak engem, és erre még az is közrejátszott, hogy sötét is volt.
- Itt... Itt vagyok - kiáltottam, és próbáltam túlordibálni a vízesést.
- Maradj ott! Egyben vagy még? - hallottam a kétségbeesett kiáltást BZS felől.
- Egy sziklafalon fekszek... Mellettem a vízesés... És a víznyelő... egy pár méterrel alattam... - mondtam erőlködve. A hasamban lévő fájdalom már kezdett elmúlni, de a karom még mindig pokolian fájt. Hangosan vettem a levegőt, és próbáltam visszatartani sikolyomat.
- Angie? - hamar észrevettem, hogy BZS a felettem lévő sziklákon kapaszkodik és alig egy méter választ el minket egymástól. Majd mellém állt.
- Angie, minden rendben? – kérdezte kétségbeesetten.
- Jól vagyok... Csak a karom fáj nagyon. Azt hiszem, eltört.
- Örülök, hogy egyben vagy – mondta, és egy pillanatig azt hittem, hogy megölel. Nem tette meg, hát az épen maradt bal kezemmel átkaroltam a nyakát, mire ő hosszan megcsókolt.
- Vérzik a szád. – állapította meg.
- Kiharaptam, kínomban...
- Na várj, most valahogy fel kéne mennünk... – megfogta a derekamat, szorosan átölelt, majd a megmaradt másik kezével felhúzott minket. Öt perc múlva sikeresen felértünk, a veszélyes zónán kívülre. Természetesen nem a meredek úthoz vitt vissza, ahonnan lezuhantam, hanem ahonnan elindultunk. Nekidöntött egy sziklának, majd Hayley felé kiáltott, mire a német lány készségesen felénk futott.
- Világíts ide a lámpával, légy szíves. Így nem tudom megállapítani, hogy lett-e komolyabb baja. Fáj valamid még a karodon kívül? – fordult hozzám.
- Csak a hasam, ahova...
- Ahova Viki rúgott – fejezte be nyersen Hayley. Mivel Viki a sikításával mindenki figyelmét felkeltette, szinte nem volt olyan ember, ki ne tudta volna igazolni, hogy Viki rúgott le.
- Valóban eltört – mondta BZS, miután óvatosan megvizsgálta a kezemet. – sínbe teszem, így legalább nem fog elmozdulni a csont a helyéről. De nincs fájdalomcsillapítóm sem... – jelentette ki. Mélyen a szemébe néztem, és tudattam vele, hogy nekem nincs szükségem fájdalomcsillapítóra. Csak arra vágyom, hogy kettesben legyünk, újra érezni akarom csókját, gyengéd ölelését... Láttam rajta, hogy megértette.
- Rendben, köszönöm, Hayley. Megtennéd még azt, hogy szólj a többieknek, hogy menjenek ki a barlang szájához? Vissza fognak találni, errefele nincsen több nagyobb folyosó.
- Természetesen – válaszolt Hay, majd a többiekhez futott. Mikor mindenki elment, BZS hozzám fordult:
- Tudom, hogy mit szeretnél, de most nem tudjuk megtenni...
- Csak egy csókot... szeretnék tőled.
BZS nem vitatkozott, megtette, amit kértem. Majd fél perc múlva, mikor abbahagytuk, újra megkérdezte:
- Nem fáj valamid?
- Hát... a barlangból azt hiszem, ki tudok jönni – álltam fel, de rájöttem, hogy nem leszek rá egyedül képes.
- A lábad?
- Azt hiszem, kibicsaklott a bokám... – állapítottam meg, miután megpróbáltam megtenni pár lépést. De végül BZS segítségével csak kitámolyogtam valahogy, ki a napfényre, ahol a többiek csendben beszélgettek, és mindenki Vikit szidta. A srác, aki megfogta a barlangban Viki kezét, természetesen Albert volt, ki Vikivel elkülönülve ült, jó távol a többiektől. Mikor kiértünk, mindenki elhallgatott, és csendben figyelték, ahogy lassan leülök egy kőre, Hayley mellé. Még Viki is BZS-t nézte, aki hangosan elkezdte sorolni a következményeket.
- ... a legközelebbi település, ahonnan segítséget hívhatok, tizenöt kilométerre van. Nekem körülbelül fél nap oda-vissza az út, főleg, ha Vikit is magammal cipelem.
Az egész osztály egy emberként nézett BZS-re. Mindenkinek döbbent volt a tekintete, kivéve Vikinek. Úgy nézett ki, mint egy kivert kutya. Mindenki tudta, hogy ez milyen nagy büntetés Viki számára: BZS ezt az utat akár futva is végigteheti, Vikinek meg kötelező mennie.
- Most muszáj kompromisszumot kötnöm az osztállyal. Ti addig itt lesztek! Mindannyian! Ivóvizetek van, kajátok van, időtök és teretek szintúgy. Kivéve persze Vikit.
Az osztályból néhány fiún kívül szinte senki sem szerette ezt a csajt, így az osztály háromnegyede kicsit mosolyogva fordult a másik felé – de még így is sajnáltuk Vikit, hiszen még a Coopert is alig bírta végigfutni.
Mikor BZS meggyőződött róla, hogy az osztály megértette szavait, csendesen hozzám fordult, és igyekezett úgy beszélni hozzám, hogy a többiek ne hallják:
- Megleszel itt addig, Angie? – láttam rajta, ha az osztály nem lenne itt, akkor legszívesebben megérintette volna az arcomat.
- Persze. Mellesleg... Hayley előtt nyugodtan beszélhetsz a dologról. Ő igaz barát, sohasem fecsegné ki a titkunkat.
Látszólag nem lepődött meg:
- Jó, persze, most csak az osztály miatt fogom vissza magam – mondta még, és egy mosolyt küldött felém, majd Vikivel együtt elindult.
Mikor BZS elment, szinte mindenki körülöttem tolongott, mindenki igyekezett beszélni velem, és alig telt el fél óra, mire ismét szabad voltam. A többiek miatt csak halkan váltottunk szót Hayley-vel, a tárgy természetesen BZS volt. Hay mindenre kíváncsi volt.
- Megcsókolt? - mosolygott rám.
- Meg.
- Ha a többiek nem lennének itt, milyen jelenetet rendeztetek volna... Bár ha engem kérdezel, tuti hogy fogtok is. BZS annyira ijedtek látszott. Most kapott vissza téged, akár meg is halhattál volna.
- Igen, tudom...
- Amúgy, mit gondolsz most róla?
- Hát... nem is tudom... Szeretem őt.
Hay rám mosolygott.
- Amúgy egész jól néz ki...
- Hogy… mi?! – néztem rá elkerekedett szemmel. Belőle nem néztem volna ki, hogy valaha is BZS-t dicsérje.
- Igen, jól néz ki! És igazság szerint csodállak, hogy egy huszonnégy éves palival jársz. A legtöbben irigykednének rád emiatt. Csak hát, egy a bökkenő... és emiatt nem irigyellek – mosolygott.
- Hát ezt nem néztem volna ki belőled...
- Valahogy sejtettem, hogy meg fogsz lepődni :D Amúgy meg fogadni mernék, hogy ti meg majd a közeljövőben közelebb fogtok kerülni egymáshoz valamelyik este... – egy pis perverz vigyor jelent meg rajta, majd folytatta. – tényleg, amúgy mi a helyzet otthon?
- Semmi... apám ugyebár elvált tőlünk, anyám iszik, minden héten új pasikat szed fel... kezdem azt hinni, amint betöltöm a tizennyolcat, elküld otthonról, hogy ne zavarjam őt meg az új pasiját, aki ugyebár mihamarabb hozzáköltözne...
- Hova mennél? Csak nem lehet olyan kegyetlen, hogy az utcára küldjön!
- Nem ismered őt... Mintha teljesen kicserélték volna, mióta megromlott a kapcsolata apámmal...
- És ha őhozzá mennél? Ő nem iszik tudtommal, nem?
- Nem, egész rendes, de temérdek sötét ügye van. Nem igazán költöznék hozzá. Állítólag már rengetegszer helybenhagyták, a lakásán... ki tudja, mikor támadják meg újra. És ami azt illeti, én nem akarok egy ilyen banda elé kerülni...
- Meghiszem azt!
Egy ideig csendben ültünk egymás mellett, majd Hayley végre kibökte azt, ami a legjobban foglalkoztatott mindkettőnket.
- Szerinted BZS befogadna? | 
AJÁNLOM AZ OLDALT
