16. rész – Amelyben titkunk kitudódik, hála jóságos anyámnak, én pedig lassan az idegösszeomlás szélén állok. Sajnos tehetetlen vagyok.

Pár nap múlva már újra mehettem suliba. A jobb karom természetesen gipszben volt, de sebaj. Vikit sehol sem láttam. Az első bioszórán azonban kiderült: kirúgták a suliból.

 - Kirúgták?! – kérdeztem döbbenten a mellettem ülő Chloe-tól.

 - Na, nem mintha bánnám. – mondta egyhangúan.

Döbbenten néztem BZS-re, aki csak egy-egy pillantást küldött felém. Hayley felém fordult, én pedig kissé csodálkozó arccal néztem vissza rá.

 - Nem rossz! Ha egy pasi ilyesmire szánná el magát értem… - közölte Hayley kicsengő után, mikor épp a szokásos helyünkre, az udvarra indultunk.

 - Nem tagadom, meglepett egy kicsit.

 - Kicsit?! Olyan csodálkozó arcot vágtál!

 - Ennyire látszott? – mosolyogtam kókadtan.

 - Igen. De lehet, hogy csak nekem tűnt fel.

Sóhajtottam egy halkat, majd elmerültem a szokásos csendben. Hayley sem szólt egy jó ideig egy szót sem, amíg eszébe nem jutott pár nappal ezelőtti, megválaszolatlan kérdése.

 - Komolyan gondolod, hogy befogadna BZS? Már ha egyáltalán lenne olyan kegyetlen az anyád, hogy kirúgna otthonról…

 - Lenne olyan kegyetlen, nekem elhiheted. Hát, nem tudom… Az a baj, hogy anyám tud a kapcsolatunkról, hiszen eléggé feltűnt neki, hogy mindig arra felé megyek délutánonként…

 -… és?

 - Közömbösen viselkedik. Túlságosan is… viszont egyszer a fejemhez vágta, hogy ha nem engedelmeskedem, akkor végképp elküld otthonról. Máskor pedig azt mondta, hogy tesz róla, hogy mindenki tudjon a kapcsolatunkról. Így kirúgnák BZS-t. De… én ezt nem akarom! Szörnyű érzés hogy egy ilyen ember emiatt veszítené el az állását… vagy pont énmiattam?!

 - Angie, ezeket verd ki a fejedből! Az anyád pedig… hát, bocs, de el tudom róla képzelni, hogy azóta már rég elfelejtette az egészet…

 - Nem. Az igaz, hogy elég gyakran részeg, meg úgy viselkedik, mint egy huszonéves ribanc, de az emlékezetét sosem felejti el.

Viszont ebben a pillanatban éppen csengettek fizikára, így muszáj volt még 45 percig ejteni ezt a témát. Kivéve ha...

 - Mindenkinek jó reggelt! – viharzott be a tanár, alig húsz másodperccel becsengő után. – Sürgős értekezletem lesz ebben az órában, úgy hogy be kell jelentenem a szomorú hírt, hogy most nem én tartom a fizikaórát. – mondta még, minek következtében az egész osztály örömódát zengett.

 - Viszont… - emelte fel a hangját. – az óra meg lesz tartva.

 - Kivel? – kérdeztem a második padból.

 _ Németh tanár úrral – mondta még gyorsan, majd kiment a teremből. Alig telt el másfél perc, mikor belépett BZS, egy halom dolgozattal. Mindenki kigúvadt szemekkel nézett rá.

BZS megértette, mire gondolt az osztály, így nevetve közölte, hogy ezek már megírt dolgozatok, és ha hagyjuk őt javítani, akkor mindenki azt csinál, amit akar. Így fogtam magam, és levelezés formájában letárgyaltam Viktorral, hogy cseréljünk helyet. Alig pár perc elteltével már Hay mellett ültem.

 - Szia! – mosolygott fel rám Hayley, miközben lehuppantam mellé.

 - Csövi. – köszöntem vissza, majd azt vettem észre, hogy Hayley súg valamit.

 - Mi? – kérdeztem némán.

 - BZS téged néz – mondta halkan. – Ráadásul olyan… perverz tekintettel xD

 - Na, hagyjál már ezzel… xD

 - Rendben x) na tehát...

 - Hoppá! – kaptam gyorsan a zsebemhez, mert hirtelen elkezdett rezegni a telefonom. – Nem kapcsoltam ki… - mondtam, miközben kikaptam a zsebemből az említett tárgyat.

 - ?!

 - Egy SMS… anyámtól... o.O? – gyorsan végigfutottam rajta a tekintetemet, de mire a végére értem, szabályosan reszkettem a dühtől, és a félelemtől.

 - Angie.. Minden oké?!

 - Istenem, ne...

 - Angie?

 - T___T Ilyen nincs…

 - ANGIE! MI A GOND? – mondta Hay a kelleténél kicsit hangosabban, így BZS ismét felénk nézett.

 - Az anyám most volt az igazgatónál.

 - Itt, a suliban? Mégis, miért?! – nézett értetlenül Hayley, viszont a tekintetemből lassan leesett neki. – Beköpött BZS-vel???

 - Nagyon ajánlom, hogy ez csak egy vicc legyen… - nyögtem még, mikor éppen fel akartam állni, hogy tudassam BZS-vel a hírt, de hirtelen belépett az igazgatóhelyettes, és BZS-t hívatta. Erőtlenül lerogytam a székemre, miközben kétségbeesetten néztem BZS-re, aki rám emelte kék szemeit.

 - Sajnálom… - formáltam némán a szavakat, de eközben majd’ elsírtam magam.

 - Ne aggódj… - olvastam le BZS szájáról még ezeket a szavakat, mielőtt kilépett volna a teremből, a többiek nagy meglepetésére.

 - Hayley… mit csináljak? X_X

Hayley sem tudott mit hozzá szólni, így csak némán ültünk egymás mellett, mígnem irtó hosszú idő után megszólalt a kicsengő. Azonnal rohantam le az igazgatóhoz, de közben észbe kaptam: a legkevesebb feltűnés nélkül, a legkevesebb feltűnés nélkül...

 - Szerintem se menj most le, hiszen az csak megalapozná a gyanúkat – szólt mögöttem Hayley.

 - Meg kell tudnom, hogy kijött-e már, vagy sem...

 - Majd lemegyek én – ajánlotta fel. – Úgyis mindig ott szoktunk járkálni, és most ha én járkálok ott, az nem lenne olyan feltűnő… ha van valami, feltétlenül tájékoztatlak.

Sóhajtottam egy nagyot, de tudtam, hogy nem tehetek mást, így beleegyeztem. Visszamentem a termünkhöz, lassan, ahol a többiek már a következő órára készülődtek. Matematika, a fenébe… unalmas egy tárgy, ráadásul általában figyelni sem szoktam. Mindig örülök, ha matek jön, mert óra közben simán meg tudom csinálni a házit, vagy meg tudok írni egy-egy dalszöveget, ma azonban a legkevésbé sem kívántam. Tudtam, hogy egész idő alatt csak ezen a hülye ügyön gondolkoznék.

 - Holnap lesz a szülinapod – szólalt meg mögöttem körülbelül kilenc perc múlva Hayley, vállán a gitárommal.

Szomorúan ránéztem, majd egy kis idő múlva újra kibámultam az ablakon.

 - Semmi?

 - Nem. Nem láttam, és nem tudtam hol van az igazgató. Bementem ugyan a gitárodért abba a terembe, ami az igazgatóság mellett van, de nem hallottam semmit. A szokásos volt minden. A fiatal igazgatóhelyettes könyvelt...

 - Aha. Jó hogy eszembe juttatod… szülinap… össze kell pakolnom…

 - Segíthetek, ha gondolod. Igazság szerint nagyon szívesen befogadnálak, csak az a kis lakás még nekem is alig elegendő, nem hogy kettőnknek…

 - Persze, tudom. Beszélnem kell BZS-vel. – mondtam még, mielőtt még belépett volna a matektanár.

Hosszú, nagyon hosszú egy óra volt... a fizikaóra óta nem is láttam BZS-t. Pedig ilyenkor szokott ebédelni...

 - Maradsz még ma délután valamennyi ideig? – kérdezte Hayley ebéd közben.

 - Hogy? ... ja, persze. Azt hiszem, igen... leülök az udvarra, és gitározgatok...

 - Meg akarod várni BZS-t, nem?

 - Hát… most hogy már így rákérdeztél: igen. Mindenképp beszélnem kell vele.

 - Hé, te vagy az a Berni, vagy Angie? – rohant oda hozzám az egyik hatodikos.

Kérdőn néztem rá, mintha nem tudnám, mit akarna.

 - Igen, Berninek hívnak. És kérlek, TE ne hívj Angie-nek. Túl bizalmas név ez neked.

 - Tényleg smároltál Németh-tel? O.O

Hayley meglepetten nézett rá, de sikerült megakadályozni kitörő dührohamomat.

 - Na, figyelj, húzz el innen! – szólalt meg fenyegetőn, és ha az a lány nem szalad el, biztosan folytatta volna.

 - ... ki az a pletykás ribanc?! – szólaltam meg, majd egy kis gondolkodás után hozzátettem: - Hát persze, biztos Viki az.

 - Viki? Ő honnan tudna a dologról?

 - A nagybátyja is ide jár, és elég bizalmas kapcsolatban van a tanárokkal.

 - Ilyen fiatal a nagybátyja?
 - Azt hiszem 19 éves, végzős. De hogy ilyen gyorsan megtudja a dolgot...

 - Ha tud róla, akkor valószínűleg már BZS is kijött, nem?

 - Lehet. – mondtam halkan, miközben a szememmel újra rábukkantam arra a hatodikosra. Épp hadarva mesélt valamit a hozzá hasonló korú kis taknyosoknak.

 - Látod? – intettem felé, mire Hay megfordult, és lassan bólogatni kezdett.

 - Egy pillanat... – állt fel az asztaltól. Én addig kivittem a kajámat, amiből alig ettem, és mire visszaértem, láttam, hogy a hatodikosok csendben vannak. Jaj, Hayley, mit csináltál...? J

 - Mit mondtál nekik? – mosolyogtam, mire kiértünk az ebédlőből.

 - Ááh, semmi különöset, csak... – kezdett volna bele, de ahogy kiléptünk az udvarra, hirtelen az tűnt fel, hogy BZS jön velünk szembe. Hay is észrevette, így elhallgatott.  Egész délelőtt csak erre vártam... most azonban meg sem bírtam szólalni. Csak csendben figyeltem, ahogy egyre közelebb és közelebb jön hozzám...

De ahogy mellém ért, hirtelen meghallottam, ahogy a következőt suttogja:

 - 14-kor, a buszmegállóban. Várni foglak... – suttogta, miközben rám emelte tekintetét. Belenéztem a szemébe, mire ő mosolyra húzta ajkait, majd úgy ment tovább, mintha semmi sem történt volna.

Hayley-vel csendben továbbmeneteltünk, egészen addig, amíg a megszokott helyünkhöz nem értünk. Ott aztán rákérdeztem Hay-re:

 - Hallottad?

 - Azt, hogy mondott valamit, azt igen. De hogy pontosan mit... valamit a két órával kapcsolatban.

 - Igen. Hogy találkozunk. Idő?

 - Negyed kettő körül lehet... De szerintem ráérsz, hiszen ő most megy ebédelni...

 - Lehet... de tényleg ebédelni megy? Hiszen tudja, hogy rengeteg kollégája is bent van... Direkt közéjük menne?

 - Valószínűnek tartom, hogy csak miattad jött erre.

 - Lehet...

Újra elhallgattunk, és ez így is maradt addig, amíg közel tíz perc múlva meg nem szólaltam:

- Azt hiszem, elindulok... ne nézz így rám, tudom, hogy van egy csomó időm, ha busszal megyek, de most inkább lesétálom azt a fél órát.

 - Oké, persze, te tudod. Akkor... szia.

 - Szia.

Gyorsan felkaptam a táskámat, és szinte kirohantam az épületből. Azt hittem, hogy a friss levegő hatására legalább egy kicsit kitisztul a fejem, de tévedtem... egész idő alatt BZS-n gondolkoztam. Igaz, hogy nem mondta, melyik buszmegállóban fog rám várni, de biztos voltam benne, hogy a lakása mellettire értette. Ahol először megcsókolt...

Azonban hirtelen kételyeim támadtak: mi van, ha mégsem…? O.o

Nem! Le kell állítanom az agyamat! Hisz tudom, hogy arra gondolt... ebbe bele fogok őrülni...

Viszonylag hamar odaértem az első buszmegállóhoz, ahol felszállhattam a nekem megfelelő buszra. Ránéztem a menetrendre, ami szerint a buszom pont háromnegyedkor fog innen indulni... Remek! Tehát valószínűleg már csak néhány perc... – gondoltam magamban, miközben nagy nehezen kikerestem a telefonomat. Tizenhárom negyvenhét volt...

- 10 perc késés… csak nem számít... – motyogtam magam elé, hirtelen azonban azt vettem észre, hogy a buszom már be is állt elém.

 - Biztos csak az órám siet... – mondtam csak úgy magamnak, miközben felrohantam a buszra. Alig 10 perc elteltével megérkezett a nekem megfelelő megállóba. Szinte leugrottam a buszról, majd gyorsan körbe forgattam a fejemet, hátha BZS már itt van... Hirtelen azt éreztem, hogy valaki hátulról átöleli a derekamat. Megfordultam hát, és szinte abban a pillanatban az a valaki megcsókolt. BZS olyan szenvedélyesen kapott le, mint azon a bizonyos szombat estén... Ebben a pillanatban úgy éreztem, mintha ez az egész mai nap csak egy rémálom lett volna...

BZS lassan felemelte a fejét.

 - Menjünk?

 - ... menjünk... – válaszoltam ziláltam. Az út BZS háza felé nem volt több 3 percnél, így meglehetősen rövid idő múlva már a kapun belül tudhattunk magunkat. Ahogy BZS becsukta maga mögött az ajtót, újra közelebb lépett hozzám, és újra megcsókolt. Csodásan éreztem magam, felszabadultan... Mégis, alig pár perc elteltével azt vettem észre magamon, hogy folynak a könnyek a szememből – és nem az örömtől.

  - Angie?! – nézett rám BZS, de az ő kék szemei sem voltak már szárazak.

 - Sajnálom... annyira sajnálom…

 - Angie, nyugodj meg! Én... nem haragszom rád! Nem te tehetsz róla! Felejtsd el ezt a mai napot...

 - Nem tudom...

 - DE! Képes leszel rá! Csak szerintem előbb üljünk le valahova... – mondta még, mire készségesen beléptem a szobájába, és lehuppantam az ágy szélére.

 - Kérsz egy teát, vagy valamit?

 - Nem, kösz... – mondtam halkan. Ránéztem, mélyen belenéztem a szemébe, de láttam benne valami szomorúságot. Olyat, aminek semmi köze a mai naphoz.

 - Mi az? – kérdeztem tőle, mire ő leült mellém. Nem nézett a szemembe.

 - Az az igazság... hogy lenne itt valami. Lehet, hogy már régebben el kellett volna mondanom... de nem törődtem még ezzel...

 - Mi? Miről beszélsz?

 - Angie... – fordult felém. – Tavaly az orvosom egy betegséget diagnosztizált rajtam.

Nem vettem le a szemem róla, de egyszerűen képtelen voltam megszólalni. Tudtam, hogy most valami szörnyű dolog jön...

 - Halálos beteg vagyok.