13. fejezet

A bál

Szonja

Áh… Hova tettem az eszem, mikor kitaláltam, hogy elmegyek a bálba? Én hülye! Nem lehetek ilyen nem normális… Nem igaz. Mért vagyok én ilyen… hát szépen fogalmazva… szerencsétlen. Mért jut nekem minden hülyeség az eszembe? Na mind1. Ezen késő bánkódni, ami megtörtén, azon már nem változtathatunk.

De hova tettem…? Nem igaz, mért vagyok ilyen szerencsétlen. Mindjárt 1- másfél óra múlva kezdődik a bál és még mindig nem találom a ruhám. Megőrülök… Bár lehet, hogy azért szidom magam egy ruháért, mert tiszta ideg vagyok. De még is hol lehet?Á… Meg van! Királyság!

Egy szuper ruhám van. Egy csodaszép hosszú, pánt nélküli ruhám van, aminek a szoknya része a földig ér. Felülről alulra haladva átmenetes színe van, a tűzpirostól egészen a vérvörösig. A cipőm pedig fekete, magas sarkú, amit még szoknom kell vagy kitörik a bokám. Szerencsére alig öt centis a sarka, de még így is fura.

Na, jó! Kezdhetem a fürdést, ami jó fél óra. Szóval ezután a lényeges dolog után,megpróbáltam, úgy ahogy kisminkelni magam. De végül is jó lett! Feltűztem a hajam, majd úgy, hogy ne legyen semmi baj a hajammal és a sminkkel felvettem a ruhát. Ez a munka is jó fél óra küszködéssel sikerült. Így már csak alig maradt 10 percem, hogy felvegyem a cipőm és ott legyek a sulinál.

Gyá! A bennem rejlő tehetséget előkotorásztam és sikerült. Na és most dicsekszem ezzel a különleges képességemmel, mi szerint hiper gyors vagyok, de most nem tehetek róla… Ez vagyok én! :D Király. Elmondjam, hogy sikerült? Na szóval… Rávettem anyát, hogy vigyen el és a kocsiban felvettem a cipőt.

Most itt állok és keresem a barátaimat. Áh meg vannak.

-             Sziasztok! – tolakszom oda hozzájuk.

-             Nah végre Törpilla, már azt hittem ki nő a szakállunk, míg ideérsz! – ekkor végig nézett rajtam. – Hmm… Jól nézel ki, mint egy vörös démon… - nevetek, ekkor a fiúkra néz. – aki megszállja szépségével a fiúkat. Na fiúk még a végén összecsorgatjátok nyállal a ruhám. Zárjátok be a szátok!

-             Ha ha! Nagyon vicces. – szólal meg Matt.

-             Te ne is beszélj! Majd kiesett a szemed a helyéről! – forgatja a szemét Matt erre a kijelentésre. – Na de hol lehetnek a többiek?

-             Bent… - válaszol röviden, tömören Nathan.

-             És ezt te még csak most mondod? – kérdezzük egyszerre Rickyvel.

-             Ahha.

-             Mért? – érdeklődök én.

-             Mert így nem kellett egyedül várnom rád, hanem volt egy kellemes társaságom.

Elindultunk befelé, ahol már nem fagytunk halálra, de borzalmas volt a hangulat. Mindenki a kajáknál volt és senki se táncolt. Ez borzasztó. Mért ilyen a hangulat? Hisz a zene szuper. Mért nem mer senki se táncolni, ha már egyszer eljött. Nah mind1. Mi odamentünk Layláékhoz. Éppen kortyoltam volna az italomba, ha Matt nem veszi ki a kezemből.

-             Ezt nem nézem tovább! Gyere táncolni!

-             Oh, istenem! Évek óta nem volt részem ilyen romantikus felkérésben! – gúnyolódtam. De elfogadtam a felkérést.

Lassan forogtunk a zenére, de még mindig nem táncolt rajtunk és Nathanéken kívül. Ez olyan szomorú. Pár pillanat múlva néhány (kettő) merész pár is el kezdett forogni a zenére. Végre. Rámosolyogtam Mattre, aki fürkészően nézett rám.

-             Most mi van? – kérdezem megütközve.

-             Csak azon gondolkodtam, hogy miben is merültél annyira. – forgatott ki, majd vissza. – Nah?

-             Mind1, igazából csak, hogy mért nem tudnak táncolni a párok, ha már egyszer el tudtak jönni. De amúgy nem érdekes

-             Te tudod! Te – szólít meg, mire felkapom a fejem és a szemébe néztem. – nem vagy szomjas?

-             De. Jól esne valami. – mondom, majd elindultunk az asztalokhoz inni valamit. Nah, végre ihatok! Szabadság! Bár jó volt táncolni. – Ez olyan borzalmas! – nézek körül egy korty üdítő után.

-             Nyugi! Csak meg kell szokniuk ezt az egészet. – mondja egy ismerős hang mögöttem. Anyám! Ez… ez…

-             Ben! – ugrok a nyakába. – Te meg mit keresel itt? – kérdezem mosolyogva és boldogan.

-             Khm… Én voltam az, aki az utcán az első helyes pasit megkérdeztem, hogy eljön-e velem a bálba. – lép a srác mellé Janie. – Várjunk csak! Ti honnan ismeritek egymást? – kérdezi gyanakodva. – Talán egy újabb pasi?

-             Dehogy is… unokatestvérek vagyok. – nevetünk. – Nah eljön velem a kedves hölgy táncolni? – hajol meg előttem túljátszva a felkérést Ben.

-             Igen, szívesen. Na Matt van kitől tanulnod! – mondtam gyorsan, mielőtt még elmentünk táncolni. – Eltáncoljuk? – mosolygok kérlelően. – Nah lécci.

-             Oké. Gyere! – húz el a Dj-hez, majd kérjük a számunkat.

Erről a táncról annyit kell tudni, hogy együtt találtuk ki és egy versenyen harmadikak lettünk vele. Persze jártunk mind ketten táncra. Jah és mellesleg ez társastánc. De nekem nagyon tetszik és jól is tudjuk. Végül is akkor mért ne táncoltuk volna el?

Mikor végeztünk, akkor minden ki tapsolt. Mókás volt. Mi meg hajlongtunk előttük. De utána szerencsére bekapcsolt valami gyorsabb számot és sokan jöttek is már táncolni. Szóval csak a zene volt a gond. Túl… hát nem is tudom, hogy milyen volt ezek a zenék. Olyan nagyon… Á mind1.

Vagy fél órával később kifáradtan huppantunk le Layla és Dennis mellé. Gyorsan ittam egy pohár innivalót, majd el kezdtem csámcsogni egy kis chipsen. A kedvencem volt.

-             Ezt honnan tanultátok? – szólal meg Layla.

-             Hm? Tessék? – kérdezek vissza, de Benjamin, aki hallotta a kérdést válaszolt.

-             Unatkoztunk. Meg jártunk táncra is.

-             Ügyesek voltatok. Ismerős valahonnan, de, hogy honnan azt nem tom!

-             Talán a tévéből, felléptünk vele. – kapcsolódtam be én is a beszélgetésbe, miközben tovább csámcsogtam, de most már egy sütin.

-             Ezt fontos csinálnod? – fordul felém Ben egy lány stírölése után. De én tovább csináltam, majd válaszoltam.

-             Tudod, ezt én is kérdezhetném. Csak szólok az a lány, akit úgy „kinéztél” magadnak, már két hónapja bepasizott és nem úgy tűnik, mintha lecserélné miattad.

-             Ezt most fontos volt? – ül vissza normális helyzetbe.

-             Igen. – vágjuk rá egyszerre hárman. Hárman? Ki volt a harmadik? Jah Janie… Mi van?

-             Te mióta vagy itt? – érdeklődöm Janietől.

-             Tudom, hogy nem vagyok egy feltűnő jelenség, de már olyan öt perce. – nevet ki.

-             Kösz! – pattantam fel a székről. – Kimentem levegőzni!

Nem sértődtem meg, vagy egyéb, csak levegőt akarok. Bent dög meleg van. Persze kint pedig fagyos hideg, de ez nem gond. Csak, ha vasárnap tüdőgyulladással akarok menni Ausztriába. De akkor is jól esik ez a hideg.

Bár egy folytában kiráz a hideg és rájöttem, hogy semmi értelme nincs itt sétálgatni, eldöntöttem kint maradok. Már csak azért is, mert semmi kedvem most beszélgetni vagy táncolni. Ezt le kellet volna kopogni, mert láttam a felém közeledő Bent.

-             Hello! – futott ide hozzám. – Nem fagysz meg?

-             Á nem, dehogyis. Amúgy tényleg mindjárt idefagyok. – válaszolom neki egyik lábamról a másikra állva.

-             Mért nem jössz be? – logikus kérdés…

-             Mert nem… - ez nem logikus válasz, de hitetlenkedően nézett rám, így elmondtam az igazságot. – Semmi kedvem nincs táncolni és beszélgetni.

-             Ne célozgass! Már is megyek be! – indult vissza, mire elkaptam a kezét.

-             Nem célozgattam. Ez az igazság, de ha már itt vagy! Beszélgessünk! – veszem rá a maradásra és el kezdünk sétálgatni…

-             Na és… Mi újság pasik terén? Sorban állnak a fiúk, mi? – mondja egy olyan tipikus, mindent tudó mosollyal.

-             Nem, dehogy is, még csak az kéne. – legyintek.

-             Nem? Hanem? Oszlopban? – na ekkor kitört belőlem a nevetés.

-             Ha arra akarsz kilyukadni, hogy netalántán van-e pasim, akkor az a válaszom, hogy nincs.

-             Pedig az a, asszem Matt nevű srác, nagyon féltékenyen pillantgatott rám, miközben veled beszélgettem. – ekkor teljesen elpirultam. – Illik az arcod színe a ruhádhoz. Mi van bejön?

-             Haha. – próbálom eltüntetni a színem, de nem sok sikerrel jártam.

-             Na, nyugi! Nem vagyok egy pletykás típus, nekem nyugodtan elmondhatod. Meg is értem a srácot. Egy ilyen bájos, csinos lánynak én sem tudnék ellenállni.

-             Kösz a bókot, de amúgy nem tom mi van! Igen! Nem tagadom, nekem igen nagyon is bejön, de nem tudok felőle semmit! És ez engem nagyon idegesít, tudod? – érdeklődöm a tudása felől.

-             Csak egyet mondok. Ez látszik rajtad, unoka hugi. Hú, de fura ezt kimondani. Mármint az unoka hugit. Amúgy még a vak is látja…

-             De Matt nem vak és még így sem veszi észre. – szakítom félbe. Dühösen.

-             Jó nyugi, csak mondtam! Nem kell rögtön leharapni a fejem. – emelte fel a kezét védekezően.

-             Jó, oké. De hanyagoljuk a témát. Ne, de veled mi van? Meséld el részletesen, hogy hogy kaptál meghívót a bálra, Janietől! – kérleltem szinte könyörögve.

-             Jó! Szóval az úgy volt, hogy… - kezdi egy hatásszünetet belerakva, én meg egy „gyerünk már” pillantással folytatásra kényszeríttettem. – Éppen őt stíröltem, mint minden lányt. – erre a szemem forgattam, ahogy ő is. Ezen jót nevetünk majd folytatta. – Mikor odajött hozzám és letámadott, hogy stírölés helyett eljöhetnék vele a bálba. – hitetlenkedőn néztem rá.

-             Ez komoly? Én egy kedves szerény lánynak ismertem meg, nem ilyen merésznek. Biztos, hogy így volt? – néztem rá, mire ő megadta magát.

-             Na, jó nem így volt. Egy kicsit zavarban volt attól, hogy így megbámultam és megkérdezte tőlem végül, hogy nem jönnék el vele. Én igent mondtam, mire már nem érezte magát olyan hű, de zavarban. Majd a kezembe nyomta a címet, hogy hova menjek és egy „Észrevettem, hogy stíröltél” pillantással elköszönt és elment. Megfelel?

-             Aha. – válaszolom önelégült mosollyal. – Ez már mindjárt olyan Janies. Juj, mindjárt megfagyok. – szólalok meg, mikor már a hideg nagyon is csípte az arcomat és a kezem meg lefagyott. – Gyere.

Húztam be magammal. Már jóval kellemesebb volt a meleg, nagyon is jól eset. Sokkal többen táncoltak már, szinte mindenki. Voltak egy páran, akik üdítővel a kezükben beszélgettek és pihenték ki az előbbi táncolást. Az óra fél tizenegyet mutatott, ami azt jelenti, hogy legalább fél órát kint voltunk abban a fagyban.

Mi is beszálltunk a bulizásba és jókat táncoltunk. Fél óra múlva, mikor beszüntették a bulizást, haza lettünk küldve. Végül is ennyi elég volt mára. Még elmentünk sétálni egyet, majd mindenki elindult a maga háza felé. Én személy szerint egyedül sétálhattam haza a jéghidegben.

Otthon ruhástul dőltem az ágyba, mert valahogy sehogy se sikerült leszednem magamról a ruhát. De rájöttem, hogy ez így nem lesz jó és ezért éjfélig megpróbáltam lehámozni magamról a ruhát. Nem sok sikerrel. Aztán valahogy még is sikerül. Ez is csak az én mázlim, hogy mikor már mindjárt bealszom a próbálkozásaimba sikerül.

Aztán felkaptam az első pizsamát, ami a kezembe került és abban dőltem be a jó puha és meleg ágyamba. Ezt mind nagy csöndben és lehetőleg kevés felkapcsolt lámpával csináltam meg.  A kinti fagyos idővel ellentétben, a szobámban a takaró alatt sokkal kellemesebb lenni. Sokkal…

Ennek hatására plusz még a fáradtság és egyéb dolgok miatt sikerült olyan fél egykor elaludnom, miután a telefonomat beállítottam csörögni fél hétre. Pompás… aludhatok hat órát, az alap kilenc helyett. Na ez mekkora mázli… Bár legalább  megyünk holnap Ausztriába…