Hiányzol…

Már messziről láttalak,
De Te nem is néztél rám,
Tudtam, hogy dühös vagy
És már nem szeretsz talán.

Épp az ebédlőből sétáltam ki jelenlegi barátnőmmel, amikor megláttam Janet. Két hete szakítottunk, de még mindig nem tudom kiverni a fejemből. Gyönyörű ajkai nevetésre nyíltak. Mással nevetett, nem velem. Most már új barátot talált. Fájt, ahogy őket néztem.

Boldog lennék, ha én lehetnék annak a fiúnak a helyében. De Jane eltaszított, az eset óta nem beszéltünk. Nagy ívben elkerült, amikor el akartam magyarázni a dolgot, láthatatlannak nézett. Tudom, hibáztam, de még mindi szeretem.

Ott ült új szerelmével egy tőlem távol eső padon. A gyönyörű kezét fogta, és én ekkor azt kívántam, bárcsak én lehetnék ott. A nap egyenesen Rá sütött és felragyogott eszméletlenül szép barna szeme. Elkapta a szemét a fiú arcáról. Ezt akkor tette, ha zavarba jött. Könnyen zavarba hoztam és ez tetszett benne a legjobban. Az elpirult arca, a zavart, támaszt kereső szeme. Még az arcát is elfordította.

Ez történt most is. Szeme felém vándorolt és egyenesen az arcomat fürkészte. Szemöldökét összehúzta. Tudtam, kíváncsi és nem értette, miért figyelem. Rá mosolyogtam és ráérősen a szemébe néztem. A lány mellettem csak beszélt és beszélt, de nem érdekelt. Majd mikor észrevette, hogy nem figyelek, megállt és belém bökött. Nem érdekelt mit akar, én csak Őt néztem. Elkapta rólam a szemét és a saját kezeit nézte. Elmosolyodtam azon, hogy nem változott semmit.

Itt ülök a padon Jakekel. Rendes srác csak az a baj, hogy nem szeretem. Még mindig nem tudtam elfelejteni a szakításunkat és bár megpróbáltam belerázódni ebbe az új kapcsolatba, tudtam nem fog menni. Hisz még mindig Christ szeretem.

Néha azon kaptam magam, hogy azon rágódom, miért tette ezt velem? De soha nem találtam választ. A kettőnkről képet még mindig a szekrényemben őrzőm. Néha előveszem és elmerengek. A képeken úgy tűnt szeretett, de az életben nem. Visszaszokott az új módszerére. Hetente váltogatta a csajokat.

Felnevettem Jake viccén. Szerettem Jaket, de csak úgy, mint egy testvért. Chris ellentéte volt. Szőke rövidre vágott haja volt, és valamivel többet tanult, mint Ő. Okos volt és ezért mellette egy kicsit szorongtam.

- Szép a szemed. – suttogta.

Elvörösödtem, így elkaptam a fejemet róla. Szememmel valami érdekes tárgyat kerestem, ami nyugalmat sugall és elmúl az arcomról a vörösség. És akkor megláttam őt. Egy gyönyörű lány állt mellette, aki csak szövegelt megállás nélkül. A lányhoz képest én semmi voltam, de egy dolgot furcsálltam, Chris engem nézett.

Szemébe néztem, próbáltam valamiféle jelet kiolvasni belőle, mire utalhat, miért néz. Nem láttam túl messze volt, majd mikor észbe kaptam, lesütöttem a szemem. A kezeimet tanulmányoztam és próbáltam Jakere figyelni.

- Mindjárt jövök! – mondta, majd felállt és elment.

Én tudom, hogy haragszol
És tudom, hogy hibáztam,
Pedig esküszöm vigyáztam
És most annyira hiányzol!

Lehajtott fejjel állsz
Nem is szólsz hozzám,
Tudom én rontottam el
Az egész az én hibám.

A fiú elment és Jane még mindig ott ült a padon, a faléceket tanulmányozta. Megkértem Mandyt, hogy várjon rám pár percekig és odamentem hozzá. Amint meghallotta lépteim zaját értetlenül felkapta a fejét, majd szeme eltelt csalódottsággal és szomorúsággal. Rámosolyogtam és leültem vele szembe, ahol az előbb az a fiú foglalt helyet.

Szemébe néztem. Újra felvette a szokásos maszkját, így csak abból tudtam olvasni. Azok vádlón meredtek rám és hitetlenül. Megfogtam a kezét, amit azonnal kirántott onnan. Ebből rájöttem, gyűlöl. Hogy is hihettem, miért reménykedtem, hogy talán van még esély arra, hogy szeret.

- Csak elszeretném magyarázni az egészet és aztán húzok is. – mondtam, mire Ő várakozóan tekintett rám. Ismerem, ezért tudtam, még ha gyűlöl, se bánt meg azzal, hogy elküld melegebb éghajlatra. Ő ilyen! – Először is sajnálom, hogy megcsaltalak, hogy láttad és, hogy ember vagyok. – értetlenül nézett rám, majd megforgatta a szemeit és fáradtan felsóhajtott. – Sajnálom, hogy hibáztam, és tudnod kell valamit.

Vajon mit akarhat? Nem értem. Mit szeretne a tudtomra adni? Felfogtam, hogy ember és hibázhat, de én nem csaltam meg. Talán meg kellene bocsátanom neki. Vissza kellene fogadnom. De nem tudja mekkora fájdalmat éltem át azokban a napokban. A szüleim és a barátaim sajnálkozóan néztek rám, míg Ő a barátnőjével smárolt.

Azokban a napokban próbáltam minél nagyobb távolságból elfelejteni és minél kevesebbet hozzá szólni. Csak átlagos, semmit nem érő beszélgetés erejéig szóltam hozzá.

De most nagyon furcsa volt. Olyan volt mintha komolyan beszélne és nem csak hazudna. Talán tényleg csak akkor történt? Talán tényleg csak egy apró baki volt, amit el lehetne felejteni. De utána meg nem fogok tudni bízni benne. Hogy leszek képes ezek után?

Gyenge sablonok
De mint mondhatnék még?!
Kérlek felejtsd el
Csak ennyit szeretnék!

Szinte hallani lehetett ahogy forog az agya. Ahogy azon gondolkozik, vajon mit akarok neki elmondani. Talán rájött volna. Nem, nem tudja. Szeme értetlenséget tükrözik és azt is fog amíg nem mondom el.

- Szeretnélek megkérni, hogy felejtsd el és tudd, hogy hiányzol. – mondtam teljesen őszintén.

Szemében meglepődöttség keveredett, hatalmas nagy fájdalommal. Egy könnycsepp gördült le az arcán és sorra követték a többiek. Nem igazán szándékoztam megríkatni. Már nyúltam volna, hogy közelebb húzzam magamhoz, mikor is a palija megérkezett.

- Mi történt Jane?- kérdezte.

- Semmi. – rázta a fejét. – Én csak szeretnék beszélni… Vele. – csuklott el a hangja. A fiú bólintott és hallótávolságon kívülre ment. – Miért nem voltál képes ezt előbb közölni? Miért kellett eddig várni? Egyáltalán miért kellett megcsókolni azt a lányt? Tudod mennyit szenvedtem? Életem legrosszabb napjai következtek az eset után. És rajtad nem is láttam, hogy bántott egy percre sem. Csak smároltál az éppen soron lévő barátnőddel. Még elégtételt se kaptam. Azt hittem nem szeretsz. Nem tudtam, mit gondoljak, csak a nagy megaláztatást éreztem. Nem tudod, milyen szar volt az életem utánad. És most ideállsz elém és azt mondod, hogy hiányzom. Teljesen összezavarodtam. – mondta magából kikelve. Még soha nem láttam ilyennek. Furcsa volt így látni. Fájdalomtól meggyötörten és zavarodottan. Én csak kukán ültem ott és nem tudtam, mit szóljak. Én nem számítottam rá, hogy hozzám szól.

- Nem tudom miért csókoltam meg azt a lányt, csak megtörtént és nem tudom, miért nem mondtam el ezt hamarabb. Talán mert valaki elkerült engem. – célozgattam egy kicsit mogorván.

- Ne te legyél fennakadva ezen kérlek, én csak próbáltalak könnyebben elfelejteni. – újra elcsuklott a hangja. Vártam, hogy folytassa, de nem tette.

- És sikerült? – kérdeztem óvatosan.

Most erre mit mondjak? Az igazat kellene, de nem akarok még nagyobb csalódást. Mi van, ha csak a képembe vágja, hogy hát ez van.  És mi legyen ezek után Jakekel? Én ez után az eset után, már nem vagyok képes a szemébe nézni. Képtelenség lenne, ha tovább járnak. Egy nagy hazugság, amit nem bírnék sokáig a vállamon hordani.. De eltértem a tárgytól.

Végül fáradtan sóhajtottam és megráztam a fejem. Chris szemében remény csillant. Megfogta a kezem és én hagytam. Nem húztam el. Nem lett volna jó. Nem bírtam volna ki.. Megpróbáltam rámosolyogni, de csak egy fáradt vicsorgás sikerült, úgyhogy inkább lemondtam róla.

Én tudom hogy haragszol,
De tudom hogy szeretsz még,
Talán valamit tehetnénk
Mert nekem annyira hiányzol!

- Talán tehetnék érted valamit? – kérdeztem

- Igen. – válaszolta. – Szeretsz kirakózni? – kérdezte, mire bólintottam. - Szeretsz a szemétben turkálni? – tette fel a következő kérdést. Észrevettem, hogy szeme gonoszul megcsillan. Elhúztam a szám. Nem szerettem ezt az ördögi nézést. – Ki kellene halászni a szemetesemből a képeket és összeragasztani.